Michal Kováč töröltetné az amnesztiákat, Mečiart felelősségre vonná

Pozsony |

<p>Michal Kováč volt elnök reméli, hogy a kormánynak sikerül törölnie Vladimír Mečiarnak az ifj. Michal Kováč elrablása ügyében hozott amnesztiáit. Sőt, azt várja, hogy eljárás indul a nagypolitikából kiesett Mečiar ellen.</p>

Mečiar az államfői jogkörök akkori ideiglenes gyakorlójaként döntött úgy, hogy a volt köztársasági elnök fiának elrablásában részt vevő személyeket kegyelemben részesíti. Ez - és számos más jogi és politikai körülmény - később nagyban hátráltatta, hogy az ügyben érdemi lépéseket lehessen tenni. "Országunkban ez olyasvalami, amit az előző kormányok sem tudtak igazságosan megoldani, mégpedig azért, mert Mečiar úr továbbra is a politikában maradt" - nyilatkozta az exállamfő a ČTK hírügynökségnek szombaton, miután elhagyta az őt hetek óta kezelő pozsonyi katonai kórházat.

Ahhoz, hogy az amnesztiákat eltörölhessék, legalább 90 támogató szavazat kell a 150 parlamentben, miközben a kormánypártok csak 79-cel rendelkeznek. Kováč ezért reméli, legalább a Smer-SD képviselőinek egy része támogatni fog egy ilyen kezdeményezést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?