Mi lesz így a szlovákiai magyar pártokkal?

Érsek Árpád, Bugár Béla és Ravasz Ábel     TASR-felvétel
Pozsony |

A magyar politikai pártok választási kudarca után lemondtak az elnökök, és a pártok szélesebb vezetősége is távozott. Mi történik a Híd és az MKP, valamint az MKÖ háza táján, milyen jövő vár ezekre a pártokra?

A Híd elnöksége kedden este távozott, a pártot egy négytagú testület vezeti, amelynek Sólymos László, Agócs Attila, Peter Krajňák és Pataky Károly a tagja. Ebben a testületben nincs benne például Ravasz Ábel, a párt korábbi alelnöke, aki a Híd választási kampányát is vezette. Bugár Béla pártvezető már korábban bejelentette, távozik az elnöki tisztségéből. Sólymos lapunknak elmondta, bízik abban, hogy meg tudják újítani a Hidat, illetve hogy a párt értékeit továbbra is képviselni tudják. „Én azt gondolom, hogy meg kell találni az együttműködéshez vezető utat azon a pártok számára, amelyek ilyen szempontból közös célokat követnek” – tette hozzá a korábbi környezetvédelmi miniszter.

Ötpárti egyeztetés lesz?

A Híd még a választás éjszakáján tárgyalni hívta az MKP-t, amit az utóbbi azzal utasított el, hogy majd a pártokban végbement tisztújítást követően egyeztetnek. Akkor is lehetőleg ötpárti találkozó formájában, ami azt jelenti, hogy a kisebb szubjektumokat, így a Híd és az MKP mellett az Összefogást, a Magyar Fórumot és az MKDSZ-t is a tárgyalóasztalhoz hívnák. Az MKP-ban a tisztújításra valamikor április végén kerülhet sor.

Megmaradhat az MKÖ

A Magyar Közösségi Összefogásnak (MKÖ), amely az Összefogásból alakult választási párttá és amelynek a listáján indult az MKP, valamint a Magyar Fórum is, szintén lemondott az elnöksége. A párt ma tartja kongresszusát, amely után információink szerint arra lehet számítani, hogy a politikai szubjektum tovább folytatja az útját, a szlovákiai magyar közélet része marad. A kongresszus utáni nyílt vitára a párt által küldött meghívó szerint meghívták Bárdos Gyulát, az MKÖ listavezetőjét, Simon Zsoltot, a Magyar Fórum elnökét, Forró Tibort, a Progresszív Szlovákia magyar platformjának elnökét, Pikáli Róbertet, a Máme toho dosť alelnökét, valamint Sólymos Lászlót és Őry Pétert, az MKP Országos Tanácsának elnökét is.

Őry esélyes lehet

Hangácsi István, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint, ha az MKP-ban az új elnököt a jelöltjeik által elért preferenciaszavazatok alapján választják ki, akkor Bárdos Gyula listavezető, Berényi József korábbi elnök, Őry Péter ügyvezető elnök, Cziprusz Zoltán, esetleg Csáky Pál korábbi pártvezető jöhet szóba. „Őry pártelnökké választása tűnik esélyesnek” – tette hozzá Hangácsi.

A szakember arról is beszélt, hogy a Híd új vezetőjének kiválasztásánál is szerepet játszhat, melyik jelölt mennyi preferenciaszavazatot kapott. A listavezető Érsek Árpád leköszönő közlekedési miniszter szerezte Bugár után a legtöbb szavazatot. Hangácsi szerint azonban a közlekedési tárca élén eltöltött idő alatt elég sok kritika érte Érsek munkáját.

A Hídban is változások várhatóak

Érseket a megszerzett karikák sorában Sólymos László korábbi környezetvédelmi miniszter követi. Az ő lehetséges pártvezetői tisztségével kapcsolatban Hangácsi úgy vélekedik, hogy az egykori tárcavezető nevéhez kötődő incidens ennek komoly akadálya lehet. Sólymos januárban egy pozsonyi étteremben keveredett konfliktusba. Az elemző hozzátette, Sólymos már a magyar pártok tavalyi tárgyalásain is inkább a közös indulás pártján állt.

A megszerzett preferenciaszavazatok sorrendje szerint Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos és a Híd választási kampányának vezetője lehet a harmadik jelölt az elnöki tisztségre. „Ő volt az, aki a legtöbbet képviselte a Hidat a szlovák és a magyar sajtóban is. Az elnökké választása a pártban a fiatalítást jelentené. Ráadásul a nevéhez nem kötődnek botrányok” – mondta Hangácsi.

Két évük van megegyezni

Az elemző szerint érezhetően sok szereplő mondta a választás után, hogy a magyar pártoknak mindenképpen közös listát kell állítaniuk. „Most két évük van arra, hogy kialakítsanak egy együttműködési konstrukciót” – mondta Hangácsi arra utalva, hogy a következő választás 2022-ben várható. Ekkor azonban egyszerre tartják majd a megyei és az önkormányzati választást. A szakember hozzátette, a Híd és az MKP kampányában is lát hiányosságokat. „A Matovič-féle online felmérést ők is megcsinálhatták volna” – mondta Hangácsi.

Grigorij Mesežnikov politológus lapunknak arról beszélt, hogy már a választás előtt is látható volt, a magyar pártok számára a parlamenti küszöb elérése csakis integráció útján érhető el. „Fatális hiba történt azzal, hogy nem egyeztek meg” – tette hozzá, azzal, hogy ennek nagyon jelentős személyi következményekkel kell járnia. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?