Mi írja felül a párbeszédet?

Folytatódhat a Smer diadal- menete? És vajon régiónkban a menekültkérdés lett a hatalmi mezőben terpeszkedő kormányzatok sikerének garanciája? Mit vár a polito- lógus 2016-tól? Soňa Szomolányit kérdeztük.

Európában egyre inkább a menekültválság uralja a közbeszédet. Szűkebb térségünkben a közfélelmeket is. Az októberi lengyel példa szerint választásokat lehet vele nyerni, másutt populista politikusok hatalmát szilárdítani. Hol keressük a visegrádi négyek kormányai korábban ritkán tapasztalt összetartásának eredőit?

Főként a közös történelmi örökségben. Kezdve az Osztrák–Magyar Monarchiától, korszakokat átívelve, egészen a kommunista rezsim bukásáig. Természetesen elsősorban a társadalmi értékek és viselkedési szabályok mentális hagyományaira gondolok. Napjainkra kiderült, hogy 1989 után a rendszerváltásnak a gazdasági szférát és az intézményi átszervezést érintő kérdéseivel birkóztunk meg jobban, nem a gyermekkorunktól belénk oltott magatartásbeli minták átalakításával. E tekintetben találó a hatos számhoz kötődő régebbi analógia: az alkotmány megváltoztatásához 6 hónap, a gazdaság átalakításához 6 év, a civil társadalom gondolkodásmódjának megváltozásához 60 esztendő szükséges... De mert én nem vagyok az előre elrendelt sorsba belenyugvó ember, abban bízom, hogy az ószövetségi Mózes próféta bibliai negyven éve is elegendő lesz a nálunk ma még valóban fejletlen civil társadalom átformálódásához. Rettenetesen felgyorsult világban élünk, ami egyrészt alkalmazkodóbbá tesz bennünket, másrészt viszont kissé elbizonytalanítja a szilárd pontokhoz ragaszkodó értékorientáltságunkat. Ami pedig a menekültválságot illeti, már önmagában ennek a kifejezésnek is negatív, újszerű és aggasztó értelme van. Ha erre a befolyásos véleményalkotók, elsősorban a politikusok retorikája is rájátszik, akkor az emberekben felülkerekednek a nyilvánvaló félelmek. Közép-Európában most tényleg eluralkodott a politikusok keltette aggodalmaskodás, s ennek széles körű fejleménye a lakosság erős ellenérzése a menekültekkel szemben.

Megváltoztatják a migránsok Európát? Annak társadalmi és keresztényi arculatát?

Csupán oly mértékben, amennyire azt a hazai lakosság – engedve a más értékeknek és viselkedésmintáknak – hagyja magára erőszakolni. A bevándorlók közéleti gondjaival már jóval korábban szembesült Nyugat-Európa számos hibát követett el. A multikulturalizmus ideológiájának engedékenyen elhibázott gyakorlata ugyanis végeredményben nem a sokszínű társadalom kívánt formájához, hanem az elkülönült közösségek kialakulásához vezetett, ami lényegében lehetetlenné tette a bevándorlók teljes társadalmi beilleszkedését. Hiszen egy sikeres integráció végeredménye éppen az, hogy a bevándorlók, más kulturális normáik ellenére, elfogadják és tiszteletben tartják a demokrácia és a befogadó ország jogállami normáinak valamennyi elvét. Beleértve a nők és férfiak egyenjogúságának princípiumát.

Hol a határ a migránsokkal szembeni tolerancia és a hagyományos európai értékek következetes betartása között?

Nyilván semmi okunk feladni Európa sok évszázados fejlődésének társadalmi, politikai és kulturális értékeit, a liberális elvekre épülő demokratikus jogállamot. Ennek köszönhetően élünk itt nemcsak békében, hanem sikeresen boldoguló társadalmakban. A migránsok számára épp ez jelenti a vonzerőt. Különösen azóta, hogy saját országukban otthonuk elhagyására kényszerítő háborúk dúlnak. Miként az is tény, hogy a Közel-Keletről és Afrikából érkezők szociális összetétele, iskolai végzettsége meglehetősen különböző, sőt alapfokú képzettség nélküliek is akadnak közöttük. De ez nem jelentheti azt, hogy a szolidaritás helyett megtagadjuk tőlük az emberiesség diktálta segítséget. Viszonzásképpen joggal várjuk el tőlük a minél zökkenőmentesebb beilleszkedést, az európai társadalmi normák alapvető értékeinek elfogadását, ami persze nem lehet azonos a modern asszimilációval.

Ha Szlovákia végül is befogadná a számára eredetileg ajánlott másfél ezer menekültet, az jelentős társadalmi zavart okozhatna?

Egyáltalában nem, hiszen az ország összlakosságához viszonyítva ez nevetséges százalékarány. Pusztán az volna fontos, hogy ne szegregált körülmények között, gettósítva éljenek nálunk.

Akkor miért nincs értelmes párbeszéd, miért nem a tények uralják a közbeszédet, szemben a féligazságokkal?

Mert ebben a kérdéskörben szándékosan a tudatos riogatás és félelemkeltés politikáján van a hangsúly. De a sajtón is sok múlik, hogy csupán a merényleteket, terrortámadásokat, a külföldi menekülttáborokban fellépő alkalmi konfliktusokat tálalja-e, vagy arról is említést tesz, hogy a bevándorlók egy-egy csoportja például Németország történelmével, képzőművészetével, zenei múltjával ismerkedik. Mert akad erre is példa bőven. Az emberek csakis a személyes kontaktusok révén ismerhetik meg egymást a legkönnyebben. Hazai politikusaink megnyilatkozásai alapján azonban a lakosság számottevő hányada nem a menekültkrízis kezelhetőségében hisz, hanem az elfordulás, az elzárkózás helyességében bízik. Ha Szlovákia miniszterelnöke történetesen menekültpárti közvélemény-kutatási eredményeket tartana a kezében, akkor tekintélyének teljes súlyával más retorikát választana. De mert most annak ellenkezője a nyerő, így egyre újabb olajat önt a tűzre. Még ha tudja is, hogy ez rövid távú és nem államférfiúi magatartás. Sajnos Szlovákiában, az államfő személyén kívül, nem találni igazi államférfit.

Az objektívebb ítéletalkotás szemszögéből nem kifogásolható, hogy Szlovákiának semmi gyakorlati tapasztalata sincs a bevándorlókkal?

Jelenleg nincs. De a kilencvenes években, a balkáni háborúk idején ezerszámra tartózkodtak nálunk is menekültek, csak ez akkoriban senkit sem zavart, így téma sem volt. Még emlékezhetünk rá, hogy a mečiarizmus időszakában az országnak jóval inkább a saját lakosságával akadtak problémái.

A hangulatkeltés, az idegenekkel szembeni piszkálódás helyett nem a feszültségoldás, a kedélyek csillapítása lenne a politikusok elemi dolga?

Alapvetően igen. Mármint a felelősségteljes politikusé, aki a legközelebbi választások időpontjánál távolabbra is néz. Aki nemcsak megszállott pártelnök, hanem az ország távlati stratégiájának szempontjait is világosan látja; s ezért akár a többségi hangulattal szemben is vállal bizonyos fontos döntéseket.

Ezzel szemben – a Kölnben szilveszterkor történtek után – a szlovák kormányfő dörgedelmesen leszögezte: ezentúl az itt élő moszlim közösség minden tagját figyelni fogják! Egy ilyen kijelentés a nacionalizmus, a radikalizmus és az idegengyűlölet gyanúját is fölvetheti.

Bizonyosan, bár ennek az volt a legfontosabb gyakorlati üzenete, hogy az élesedő választási kampányban elvonja a figyelmet a klientelizmusról, a közpénzek szétlopkodásáról, azokról a botrányokról, amelyek a Smer politikusainak és támogatóinak lelkén száradnak. Mert a lakosság hétköznapjait közvetlenül érintő egészségügy, oktatásügy, igazságügy gondjait vagy a korrupciót megszüntetni jóval fáradságosabb, mint másokban, elsősorban a bevándorlókban bűnbakokat találni. Érdemes tudni, hogy a közhangulatot tükröző felmérésekben a lakosságot sokkal inkább a napi élet akut problémái aggasztják, míg a menekültválság csak az adatsor hatodik helyén áll. A miniszterelnök úr viszont, a tényleges problémák felvetése helyett a menekültek emocionálisan is mozgósító témáját lovagolja meg egyre hevesebben. Igaz, mások sem ódzkodnak ettől az ominózus kérdéskörtől, elég csupán rápillantani a választási kampány óriásplakátjainak zömére. Szlovákiában ez most sokkal hatásosabb politikai ütőkártyának tűnik, mint a jogállamiság hiányosságait számon kérni, vagy azt indokolni, hogy miért lapos a választópolgár pénztárcája, miért fogadják őt áldatlan állapotok a kórházakban. A vérszegény ellenzék pedig képtelen ezeket az égető köznapi gondokat a maga javára fordítani.

Ön milyennek látja a V4-ek tagországainak – így Szlovákiának is – viszonyát az Európai Unió központjához, Brüsszelhez?

Gondolom, hazánk és az EU kapcsolatai általában zökkenőmentesek, amit az Eurobarométer adatai is igazolnak. Eszerint az ország lakossága átlagon felüli mértékben értékeli kedvezően az EU-tagság pozitívumait. E jó viszonyban most némi zavart okozhat, hogy épp a menekültválság ügyében Robert Fico kormánya vádat nyújtott be az Európai Bizottság ellen. A miniszterelnök úr elhitette önmagával, ez fogja őt és pártját hozzásegíteni egy olyan arányú győzelemhez a közelgő választásokon, hogy ezúttal se kelljen koalíciós partnert keresnie. Ám ha mégis, akkor akár alkotmányos többséghez jusson. Ez esetben viszont Szlovákia is fokozatosan olyan helyzetbe sodródhat, mint pár éve Magyarország vagy tavaly ősszel Lengyelország.

Még akkor is előfordulhatna ez, hogy 2016 második félévében éppen Szlovákia tölti be az Európai Unió elnökségének tisztét?

Ezért mondtam, hogy „csak” araszolgatva, fokozatosan állhatna elő az alkotmányos többségből adódó politikai túlhatalom. Eleinte az uniós elnökségből eredő teendők fogják lekötni a tavasszal színre lépő új szlovák kormányt. Már csak az a tudat is lekötelező, hogy másfél-két évtizede ki gondolta volna komolyabban, hogy a területileg kicsi, ötmilliós Szlovákia elnöklő tagországként lesz az EU központja! Ami egyébként azt is jelenti, hogy az aligha enyhülő menekültválságból adódó gondokon is az Európai Bizottsággal összhangban kell úrrá lennie.

Egy újabb Smer-kormány talán ezért is szeretné, ha koalíciós partner befolyása nélkül folytathatná a kormányzást?

Könnyen lehet, hogy igen. De ez egyben azt is jelentené, hogy 2006 óta a Smer elnöke már harmadszor, s ebből másodszor egypárti kormány élén kerülne a végrehajtó hatalom csúcsára. Egy ilyen hosszan betöltött hatalmi poszt már nem szokta mértéktartásra inteni a politikusokat. Ellenkezőleg. Ilyen pozícióban a már-már korlátlan hatalom megtartásának és bővítésének nehezen fékezhető vágya hajtja az illetőt, ahogy ez Magyarországon Orbán Viktornál már tapasztalható is.

Visszatérve a menekültválság 2016-ban is várható összeurópai gondjaira: a dolgok még súlyosabb elmérgesedését elkerülendő mi szükségeltetik: erődítményszerű falak vagy jobb helyzetfelismerés és a tervszerűbb helyzetkezelés?

A falak nem segítenek. Sokkal inkább a menekültáradat átgondolt szabályozása és az előrelátóbb, körültekintőbb problémakezelés. Az Európai Unió korábban ott hibázott, hogy amíg nem látta égetőnek a Közel-Keleten elmérgesedő konfliktusokat, érdemben nem foglalkozott velük. Így a tavalyi menekültáradat készületlenül érte az EU-t, még ha igyekezett is megoldásokat keresni. Ezért a mára kialakult helyzetben a schengeni övezet külső határainak határozott őrzése, illetve nyitott belső határainak megőrzése a legfontosabb. Mert valószínűleg nem vagyok egyedül abban az örömömben, hogy az egykor lezárt határok szabadon átjárhatók; hogy azokon senki sem állja utamat határőrségi géppisztollyal a kezében. Ami egyébként Európa gazdasági továbbfejlődésének egyik kulcsfontosságú feltétele is.