Mi beszéltünk, a Momentum hallgatott

Komárom |

<p>A Momentum Mozgalom úgy tűnik, tényleg mindenbe bele akar kóstolni, ami Magyarországon a párttá alakulással jár, így a nemzetpolitika dzsungelébe is bemerészkedtek, és a határon túlra látogattak. Komáromban azonban csak az apróvadat láthatták, nem a határon túli ügyek őserdejének igazi ragadozóit.</p>

Este hétre hirdette meg a Momentum az eseményt a Révbe, a kezdés előtt 20 perccel azonban még kongott az ürességtől a helyszín, mindössze ketten-hárman lézengtek odabent – pedig az itteni beszélgetős rendezvényeken azért rendszerint 20-30 ember mindig összejön. Várjunk még egy kicsit, gondoltam, hátha többen lesznek – de kissé csodálkozva vettem tudomásul, hogy bármennyire is pörgött a Momentum neve a sajtóban és a közösségi médiában Szlovákiában is, annyira azért még nem épült ki a brand, hogy megmozdítson néhány tucat embert ebben az apatikus közegben.

Fiatalos módszerek

A bejárat előtt álldogáltam, mikor megérkeztek a mozgalom tagjai és szimpatizánsai, és egyenként bemutatkoztak, igyekeztek éreztetni, hogy erre a közvetlenségre és fiatalosságra építik az arculatukat. A baj csak az volt, hogy végül többen voltak, mint ahány helyi érdeklődő összejött a beszélgetésre, bár a Facebookon körülbelül százan érdeklődtek az esemény iránt. A nagyon csekély létszám azonban láthatóan nem zavarta a Momentum tagjait, összetoltak pár asztalt, körben felállítottak pár széket. A hangulat pedig jobban emlékeztetett egy fiatalos, trendi, nagyvárosi cég csapatépítésére – elegyítve egy kis sörözéssel –, mint a hagyományos politikai fórumokra.

Tájainkon megszokhattuk, hogy ha valahová politikus látogat, és lakossági fórumot tart, akkor kiáll a színpadra mondjuk egy kultúrházban, elmondja azt, amit szerinte gondolnia kell a népnek, megválaszol pár kérdést, majd urasan távozik. A Momentum tagjai teljesen eltérő, inkább a civilszervezetek workshopjaira emlékeztető módszerekhez nyúltak, hasonlóan a magyarországi országjárásukhoz. Az érdeklődők között foglaltak helyet, és mindenkivel elmondatták, honnan jött, és mivel foglalkozik. Mindez nyilván átgondolt taktika, de a légkör ennek ellenére meglehetősen nehezen oldódott – ezt a kezdeti bizalmatlanságot az eredményezte, hogy a résztvevők egy része nem igazán tudta, mit várhat el a mozgalomtól.

Ismeretlen Momentum

Annak dacára ugyanis, hogy itt elvileg egy politikai párt bemutatkozásáról volt szó, a résztvevők tulajdonképpen nem sokat tudtak meg a Momentumról, annak céljairól. A mozgalom tagjai ugyanis nem sokat segítettek abban, hogy a résztvevők el tudják helyezni őket az általuk ismert magyar politikai univerzumban, inkább az érdekelte őket, mit gondolnak a világról, saját életükről és körülményeikről a szlovákiai magyarok. Fekete-Győr András, a mozgalom vezetője egyébként nem volt köztük, a beszélgetést Soproni Tamás alelnök és Pottyondy Edina elnökségi tag vezette.

Hogy mennyire nem mozgatta meg a Momentum Mozgalom a komáromiakat, abból is látszik, hogy az egyébként is csekély számú érdeklődő döntő többsége Komáromból származó, de nem a városban élő fiatal egyetemista, vagy friss diplomás volt – a Szlovákiában működő ifjúsági politikai vagy civilszervezetek képviselőit, a Selye János Egyetem hallgatóit nem csábította a Révbe a Momentum. Aktív sajtósok rajtam kívül nem voltak, politikusból azonban kettő is akadt: a Jobbik felvidéki vezetője, Pallér Péter kifejezetten aktívan vett részt a beszélgetésben, később pedig megérkezett Andruskó Imre, a Híd komáromi önkormányzati képviselője, aki emellett a Selye János Gimnázium igazgatója is. Az idősebb korosztály egyáltalán nem képviseltette magát a beszélgetésen, és hiányoztak azok a Fidesz-szimpatizánsok is, akik egyébként a Momentumot sok helyre elkísérték magyarországi országjárásuk során, „megtrollkodva” egyes akcióikat.

Önbeszélgetés

A momentumosok tehát átadták a kezdeményezést a résztvevőknek, azt kérték tőlük, fessék fel egy szóban, mi a szlovákiai magyarság legégetőbb problémája. A közönség összetételéből adódóan kézenfekvő volt, hogy ezután hosszú ideig csupán az oktatás témakörét boncolgatták a résztvevők, majd az elvándorlás, és a lehetőségek hiányának témája dominált. Felületesen ugyan, de érintették a magyar politikum hatását a szlovákiai magyarokra, később pedig a választók körében uralkodó apátiáról és politikai megosztottságról is szó esett. Mindeközben a mozgalom tagjai bőszen jegyzeteltek.

A beszélgetés végül meglehetősen barátira sikerült, ám az igazi „katarzis” hiányzott, s azt a résztvevők is éreztették a Momentummal, hogy akik összejöttek a Révben, egyáltalán nem jelentenek reprezentatív mintát a szlovákiai magyarokból, inkább a kivételekről van szó. S bár úgy tűnt, a Momentum is elégedetten távozott a beszélgetésről, az kétséges, hogy sikerült-e elérniük a céljukat. Az első határon túli kalandjuk meglehetősen bizonytalannak és óvatosnak tűnt, valódi koncepciót egyelőre nem látni mögötte. A szlovákiai magyarság pedig valószínűleg még nem készült fel arra, hogy el tudja helyezni a politikai világképében a Momentumot, mely inkább emlékeztetheti őket egy aktív civilszervezetre, mint egy kormányzásra képes, erős vezetővel bíró politikai pártra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?