Mesemenedzsernek neveztek

#Somogyi Tibor felvételeAmikor még nem tudtam olvasni, mindig volt valaki, aki felolvasott. Egyik ilyen felolvasóm a nagynéném volt, akihez nagyon konkrét élményem kapcsol. Kinn járunk a mezőn, amikor valami megcsillant a földön. Kérdésemre egy, az ördögről szóló mesével válaszolt, ami után igencsak elindult a képzeletem. Anyám is sokat mesélt, s ezért is lehetett teljes élményem a mese, mire iskolába kerültem. Akkor már nem volt nehéz megtanulni olvasni, hiszen olyan motivációm volt, amit egyedül elégíthettem ki. Első könyvélményem volt, amikor egy tábla nélküli mesekönyvet találtunk. Benedek Elek meséit ebből a könyvből ismertem meg. Majd gyerekként rendszeres könyvtárlátogató lettem.

A Duna Menti Tavasz, ahol minden évben mesék tucatjait játsszák el a gyerekek, számomra ez a legteljesebb cél, amit követhetek. 1982-ben még mint egyszerű szervező ismerkedtem meg ezzel a világgal. Benne a gyerekekkel és a pedagógusokkal, akik nélkül manapság szegényebbek lennénk. Könnyű dolgom van, hiszen most már magam is befolyásolhatom a fesztivál milyenségét, talán arra is van ráhatásom, amit a pedagógusok és a színházi szakemberek a fesztivál évfolyamai során egymásra támaszkodva kitalálnak. Valaki azt mondta a minap, hogy én vagyok a hazai mesemenedzser. Mit mondjak erre? Nem rossz foglalatosság. Olyannyira nem, hogy ebben legkevésbé a racionalitás a meghatározó. Nem vetem el a sulykot, amikor azt mondom, hogy műveltségemet, kulturális orientációmat éppen ennek a mesevilágnak köszönhetem. Annak a most már megfogalmazhatatlan mesehalmaznak, a műfajról szóló tanulmányoknak, a folklorisztikának, a népmesékkel szorosan élő népdaloknak, amelyeket meg kellett ismernem ahhoz, hogy méltó partnere lehessek a pedagógusoknak és értő segítője a gyerekeknek. Azok a gyerekek, akik ebben a mesevarázslatban élnek, át is tudják adni, amit megtanultak.

Tudom a saját lányaim kapcsán, hogy milyen volt a közvetlen élmény, amikor a mindennapok történései egyszer csak átvándoroltak a mesékbe, ahol pontosabban felismerhetőbbek voltak a szorongások, a gondok, mintha faggattuk volna őket. Ezt nem lehet mással pótolni, s aki igazán szereti a gyerekeit, az nem is igyekszik pótcselekvésekkel helyettesíteni a mesét.