Mennyit kell fizetni a nyugdíjasotthon lakóinak

Az árak idén emelkedtek, például a takarításért 40 helyett 50 koronát kell fizetni, az ebédhordás eddig 7 korona volt, most már kilenc. „A szolgáltatások tehát átlagosan mintegy 100 koronával kerülnek többe, mint eddig” – mondja Lampert Mária.

Az árak idén emelkedtek, például a takarításért 40 helyett 50 koronát kell fizetni, az ebédhordás eddig 7 korona volt, most már kilenc. „A szolgáltatások tehát átlagosan mintegy 100 koronával kerülnek többe, mint eddig” – mondja Lampert Mária. „A nyugdíjukkal saját maguk rendelkeznek, viszont lakbért fizetnek, ehhez jön a szolgáltatások ára, ami további, mintegy 350 koronáig terjedő költséget jelent számukra” – veszi át a szót Kovács Ilona gondozónő, aki már 15 éve dolgozik az otthonban. Négytagú személyzet áll a lakók rendelkezésére, Lampert Máriának nővéri szakképesítése is van, egy gondozóra 6 ember jut. A kisebb szobákért eddig havi 1165 koronát kellett fizetni a házkezelőségnek, a lakbér idén kb. 100 koronával lesz drágább, viszont az itt lakók közül a kisnyugdíjasok igényelhetik a lakástámogatási hozzájárulást. Az ebéd maga 50 koronába kerül, ez a tétel havonta 1700 koronás kiadást jelent, akinek viszont a város hozzáfizet, annak valamivel kevesebbe, 1080 koronába kerül. Az intézményben egyébként nincs konyha, tehát mindenki saját magának főz, van viszont mosókonyha, két zuhanyzós, kádas fürdőszoba, a személyzet az orvosi ügyeletet is biztosítja, beszerzi a szükséges gyógyszereket, orvosi vizsgálatra kíséri őket, ha kívánják, továbbá igény szerint a bevásárlásokat, hivatali, postai ügyeiket is elintézik. „Mindenkivel külön számolunk el, mert ugye mindenkinek mások az igényei, a gyógyszer- és gondozási szükségletei, sajnos, a mai árak és a megemelt szolgáltatási díj mellett kevesebb marad a nyugdíjukból, adott esetben jó, ha 1000 korona költőpénzük marad. Azért rendkívül hálásak a minimális gondoskodásért is, hetente egyszer legalább a mosást, fürdést is igénylik, a bevásárlásokat naponta. Havonta egyszer írjuk össze a gyógyszerigénylést, ekkor szedjük össze a húszast a vényre, na és az orvosságok árát” – fűzi tovább a szót Lampert Mária. Arra is figyelnek, hogy bevásárlásokkor akciós termékeket is hozzanak a lakóknak, a kisnyugdíjasoknak és a rokkantsági igazolvánnyal rendelkezőknek a szemétadóra is kedvezményt biztosított a város. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?