Menesztené Matečnát az ellenzék

Pozsony. Az ellenzéki pártok aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy rendkívüli parlamenti ülésen próbálják meg leváltani Gabriela Matečná földművelésügyi minisztert.

Pozsony. Az ellenzéki pártok aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy rendkívüli parlamenti ülésen próbálják meg leváltani Gabriela Matečná földművelésügyi minisztert. Az SaS, az OĽaNO és a Sme rodina képviselői a leváltásra tett javaslatot az agrártámogatások körül kirobbant botrányokkal magyarázzák.

„Gabriela Matečná nem csupán most, hanem már korábban, a Szlovák Földalap elnökeként is kudarcot vallott” – nyilatkozta Richard Sulík. Az SaS elnöke többek között azt rótta fel a miniszternek, hogy ellopják a gazdák földjeit és terményeit, a kistermelők pedig fizikai támadásoknak vannak kitéve. A rendkívüli ülést indítványozó javaslatot legalább 30 képviselőnek kell aláírnia. Sulík szerint nyilvánvaló, hogy az aláírásokat gyorsan össze fogják gyűjteni. Hozzátette: reméli, hogy Peter Pellegrini kormányfő „férfiként áll majd hozzá a dologhoz, és úgy fog eljárni az ügyben, ahogy az tisztességes társadalmakban szokás”.

Matečnának mennie kell

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke szerint a miniszterelnök feladata lenne, hogy leváltsa Gabriela Matečnát. „Azt gondolom, hogy ezt már rég meg kellett volna tennie” – tette hozzá. „Ha a gazdák földjein gaz nő, előveszik a gyomirtót. Mi, ellenzéki képviselők csak ahhoz az eszközhöz nyúlhatunk az agrárminisztériumban kinőtt gaz ellen, ami rendelkezésünkre áll: figyelmeztetni és kezdeményezni a miniszter leváltását” – mondta Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. Matečná leváltásához az ellenzéknek azonban nincs meg a kellő ereje, így a koalíciós képviselők támogatására is szükség lenne. „Személy szerint számítok az olyan emberek szavazatára, mint Marek Maďarič, Ján Podmanický (mindketten Smer) és talán Lucia Žiťňanskára (Híd) is. Remélem, hogy többen is csatlakoznak” – tette hozzá Matovič.

Danko védi miniszterét

Gabriela Matečná az SNS jelöltje. Andrej Danko pártelnök egyelőre nem látja okát annak, hogy leváltsa a minisztert. „A tárcavezető amerikai munkalátogatáson van, ám amint visszatér, bizonyára állást foglal a kérdésben, elmagyarázza a tárca azon intézkedéseinek a lényegét, amelyeket már elfogadtak és amelyeket még el fognak fogadni” – mondta Danko. Michal Feik, a földművelésügyi tárca szóvivője szerint Matečná jövő héten reagál az ellenzék bírálatára.

Botrány botrány hátán

Az OĽaNO közben újabb vitatható ügyre hívta fel a figyelmet a földművelésügyi tárca háza tájáról. „A minisztérium egy hete 330 ezer eurós támogatást hagyott jóvá az ismert oligarchának, Alexej Beljajevnek egy a háza melletti halastó létesítésére” – nyilatkozta Veronika Remišová, az OĽaNO frakcióvezetője. Szerinte rendkívül gyanús, hogy míg korábban, a vidékfejlesztési támogatásra benyújtott kérvényben Beljajev a vázseci (Važec, Liptószentmiklósi járás) halastó létrehozásának a költségeit 600 ezer euróra becsülte, két hónappal később, a járási hivatalnak benyújtott nyilatkozatban már csak 78 ezer eurós költséget jelzett. „Magyarázatot várunk a minisztertől arra, hogy a vidékfejlesztésre szánt támogatásokból miért magánhalastavakat finanszíroznak” – tette hozzá Remišová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?