Menekültügyi munkacsoportot hozott létre a központi válságstáb

orosz-ukrán konfliktus

Minisztériumközi munkacsoport fogja koordinálni az Ukrajnából érkező menekültekkel kapcsolatos feladatokat. A munkacsoport létrehozását pénteken hagyta jóvá a központi válságstáb (ÚKŠ). A minisztériumoknak is lesznek képviselői a szobránci (Sobrance) nonstop operatív központban – tájékoztatott Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter.

„Minden minisztériumnak lesz embere a stábban, a nap 24 órájában, a hét minden napján koordinálni tudják a munkát egyrészt a terepen, a határon, másrészt ha problémák adódnak, akkor felsőbb szintre továbbítani, ha például további politikai vagy stratégiai döntésre lesz szükséges” - jelentette ki Mikulec, aki egyúttal a központi válságstáb elnöke

„Minden minisztérium delegál tagokat a válságstábba, hogy átfogóan és koordináltan tudjunk kezelni minden problémát” - tette hozzá Marián Dritomský, a belügyminisztérium válságirányítási főosztályának vezérigazgatója

„Emellett irányító központ van Szobráncon, ami már eleve operatív szint. Egyenesen a határon és a fogadópontokba oldják meg a problémákat, a szállítást, az elszállásolást, mindent” - vázolta Dritomský.

Július Jakab, a kormányhivatal vezetője Eduard Heger (OĽANO) nevében köszönetet mondott minden szervezeti egységnek, amely bekapcsolódik a háború elől menekülők ellátásába és az ukrajnai humanitárius segítségnyújtásba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?