Menekültek: nincs tartós megoldás

Brüsszel |

<p>Nem sikerült megegyezniük az uniós országok vezetőinek a menekültválság tartós megoldásában. Robert Fico mégis elégedett a tegnap hajnalban véget ért csúcstalálkozó eredményével. Orbán Viktor újra Brüsszelt bírálta.</p>

„Elégedett vagyok azzal, hogy a hatékony szolidaritás elvének a fogalma megjelent az Európai Tanács zárójelentésében, a kötelező kvótákkal kapcsolatban pedig a visegrádi négyek álláspontja továbbra is egységes” – jelentette be Robert Fico kormányfő az idén utolsó alkalommal megrendezett Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Brüsszelben.

A szlovák kormányfő szerint az Európai Unió tagállamai egyetértenek abban, hogy közös megoldásra van szükség a menekültválság kezelésével kapcsolatban, a szlovák koncepció pedig a tagállamok fokozatos támogatottságát élvezi.

„A hatékony szolidaritás elve azt szolgálja majd, hogy az unió tagállamait senki sem kényszerítheti arra, hogy az országok akaratuk ellenére fogadjanak be migránsokat” – jelentette be a kormányfő a csúcstalálkozó után. Fico szerint a hatékony szolidaritás elve alapján minden tagállam eldöntheti, milyen módon kíván szolidaritást vállalni a menekültválság kezelése során.

A magyar kormány azonban a szlovák javaslatot is elutasítja, amely egyfajta önkéntes kvótákat javasol az egyes tagállamok számára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök újra Brüsszelt vádolta a menekültválság rossz kezelésével. Most azt kifogásolta, hogy az uniós tagállamok vezetői nem egyeztek bele abba, hogy az elutasított menedékkérőket nem lehet börtönbe zárni.

Orbán Fico javaslatát is elutasítja

 Nem sikerült áttörést elérni a szlovák elnökség idején tartott utolsó uniós csúcstalálkozón a közös menekültpolitika kérdésében. Robert Fico szerint ugyan közelednek az álláspontok, Orbán Viktor azonban a szlovák javaslatot is elutasította.

Robert Fico kormányfő azt is kiemelte, hogy a Visegrádi Csoport továbbra is egységes álláspontot képvisel a kötelező kvótákkal kapcsolatban, valamint hozzátette, hogy az informális csoport tömörítő államokat senki sem kényszerítheti arra, hogy akaratuk ellenére fogadjanak be menekülteket az országukba. A napokban azonban a magyarországi ATV hírcsatorna arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország számára a szlovák javaslat sem elfogadható. Kovács Zoltán, a magyar kormány szóvivője szerint a szlovák kormány részéről beterjesztett hatékony szolidaritás javaslata nem nyújt megfelelő megoldást a migrációra, mivel az nem csökkentené a migránsáradatot, hanem épp ellenkezőleg, még több migráns jöhet majd Európába.

Orbán Viktor ismét Brüsszelt vádolta a menekültek kapcsán, ezúttal azt kifogásolja, hogy nem zárhatják be az elutasított menedékkérőket. „Brüsszelt terheli a felelősség azért, hogy az elutasított menedékkérők szabadon elhagyhatják nyugat felé Magyarországot” – közölte Orbán Viktor. Szerinte Brüsszel segíthetne azzal, hogy megváltoztatja azt az „életszerűtlen” szabályt, hogy az elutasított, de bíróságon jogorvoslatot kérő menedékkérőket nem lehet őrizetben tartani. A magyar kormányfő javaslatát azonban nem Brüsszel, nem az Európai Bizottság vagy az uniós adminisztráció, hanem az uniós tagállamok vezetői utasították el.

A magyar fél elutasítja a legújabb szlovák javaslatot is. A szlovák uniós soros elnökség keretén belül született meg a hatékony szolidaritás elvére épülő javaslat a migránsválság kezelésére, amely az Európai Unió menedékjogi rendszerének teljes átalakításának a részét képezné. Azonban a javaslat végrehajtása már nem Szlovákia kezében volna, hanem a következő uniós soros elnök, Málta veheti át. Louis Grech, a szigetország kormányfője megdicsérte a szlovák elnökséget, és a hatékony szolidaritás elvére épülő javaslatot is támogatná. 

(mti, TASR, lpj, nv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?