Mello szabadlábon Belizében

Belmopan/Pozsony |

<p>Szabadlábra helyezték pénteken Karol Mellót a közép-amerikai Belize államban.</p>

Mello helyi idő szerint pénteken délután háromkor (közép-európai idő szerint 23 órakor) szabadult 10 ezer dollár (megközelítőleg 8 ezer euró) kaució fejében – tájékoztat a 7NewsBelize.com belizei hírportál. Az illetékes bíró azonosult a védelemnek azzal az álláspontjával, miszerint a Szlovákiában többrendbeli gyilkosságal vádolt férfit illegálisan tartják fogva.

Augusztus 10-én a belizei hatóságok két ügyben emeltek vádat Mello ellen: hamis eskütétel és útlevél-hamisítás miatt. Állítólag félrevezette a hatóságokat, amikor belizei állandó lakhely megítélését kérvényezte, tavaly szeptemberben pedig meghamisította útlevelében az érvényesség lejártának dátumát. A bíróság most úgy határozott, ez a két vádpont nem elégséges Mello fogva tartásához.

A döntés alapján rendszeresen jelentkeznie kell majd a főváros, Belmopan önkormányzatánál, legközelebb már például hétfőn. „A legfontosabb az, hogy Karol M.-et kaucióra szabadon engedték” – értékelte a helyzetet ügyvédje, Andrew Marschalleck.

Mellót július 11-én vették őrizetbe a belizei San Pedro városban az Interpol nemzetközi akciója keretében, amelyben a szlovák rendőrség is részt vett. Szlovákiában őt vádolják Peter Čongrády pozsonyi maffiafőnök meggyilkolásával és több más emberölési ügyben való részvétellel is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?