Megvonják Sulík egyéves fizetését?

Pozsony |

<p>Akár az egész évi parlamenti fizetését megvonhatják Richard Sulík házelnöktől, ha nem tudja kellőképpen igazolni, hogy a minap saját pénzén repült magánrepülőgéppel az ausztriai Salzburgba, ahol a barátaival vacsorázott egy étteremben.</p>

Az utat Ivan Zemanovič pilóta, a házelnök régi barátja találta ki. A repülőgép egy olyan cégé, amely sajtóhírek szerint közel áll az állítólag a Robert Fico vezette Smer-SD-t támogató Vladimír Poór vállalkozóhoz.

Az SaS elnökével szemben szerdán eljárást indított a parlament összeférhetetlenségi bizottsága. Számlát kell bemutatnia arról, hogy valóban fizetett a repülőútért. Mivel elmondása szerint a számlát egyelőre nem állították ki, be sem mutathatja azt.

Az eljárást a bizottság valamennyi tagja támogatta. Kamil Krnáč (SaS) bizottsági alelnök ugyan megjegyezte, hogy szerinte korai lépésről van szó, hiszen a számla még el sem készült, ő maga is támogatta a vizsgálatot, mert nem szeretné, ha a történtekből politikai botrányt keltenének. Renáta Zmajkovičová (Smer-SD), a parlamenti testület vezetője korainak tartja, hogy Sulík a bizottság elé álljon, egy ilyen esetleges lépés indokoltságáról azt követően határozhatnak, hogy a házelnök bemutatta a tőle kért dokumentumokat.

Az összeférhetetlenségi bizottság az előző megbízatási időszakban is folytatott vizsgálatot hasonló esetekben. Ezek közül talán Ján Slota SNS-elnök horvátországi repülőútja a legismertebb ügy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?