Megvan Ernest Valko gyilkosa?

Pozsony |

<p>A rendőrség tudja, ki gyilkolta meg Ernest Valko ismert ügyvédet. A Hospodárske noviny napilap Peter Šufliarsky főügyész-helyettes tájékoztatására hivatkozik, miszerint a rendőrségnek már csak egy-két bizonyítékot kell találnia ahhoz, hogy vádemelési javaslatot tehessen.&nbsp;</p>

Šufliarsky szerint olyan tanúvallomásokról van szó, amelyeket majd a bíróság releváns bizonyítéknak tekinthet. A főügyész helyettese szerint a gyilkosság indítéka is ismert. További részleteket nem árult el, csak annyit mondott, hogy Valkóval nem tetten ért betörő végzett. "Ilyen tettek és ilyen súlyos bűncselekmények esetében - szakmai szempontomból és gyakorlatom alapján - nincsenek véletlenek" - nyilatkozta Šufliarsky a napilapnak.  A rendőrség az említett információkat a nyomozati hírzárlatra hivatkozva nem kommentálja. Az országos rendőrfőkapitány posztjáról tavaly nyáron távozó Jaroslav Spišiak nem akart nyilatkozni az ügyben. Annyit mondott csak, hogy akkor mond majd véleményt, ha konkrét személy ellen vádemelési javaslatot tesznek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?