Megtelepedett Szlovákiában a trópusi betegségeket terjesztő szúnyog

tigrisszúnyog k

Sikerült áttelelnie és helyi populációt kialakítania Pozsony Főrév (Ružinov) városrészében az ázsiai tigrisszúnyognak, melynek első egyedeit tavaly észlelték – tájékoztatta a TASR-t Monika Tináková, a Szlovák Tudományos Akadémia szóvivője.

A helyi populáció megtelepedésének igazolásán az akadémia Biomedicina Központjának kutatói dolgoznak és együttműködnek a főpolgármesteri hivatallal.

„Idén is észlelték az ázsiai tigrisszúnyogot ugyanazon a részen Ružinovban, nőstény és hím egyedeket is, illetve frissen lerakott petéket” – mondta Viktória Čabanová, a Biomedicina Központ munkatársa. A tigrisszúnyogot könnyű megkülönböztetni a többi szúnyogfajtól, mivel fekete, a testén és a lábán fehér gyűrűkkel. Már 2012-ben felbukkant Kassa környékén, de nem telepedett meg.

Čabanová jelenleg az egyedek DNS-ének összehasonlításán dolgozik, így megállapítható, hogy melyik országból kerültek Szlovákiába. Eredmény néhány héten belül lesz.

„Fontos, hogy megakadályozzuk a szúnyogfajta állandó megtelepedését, elkerülve ezzel az általa terjesztett vírusos betegségek terjedését” – hangsúlyozta Čabanová. „Lárvái általában az emberi tevékenység miatt kialakuló pangó vizekben kelnek ki, különféle tartályokban, edényekben, virágtartókban, ereszekben, csatornákban. Ezért a lakosság tudatossága nagy szerepet játszik az elszaporodása megakadályozásában” – tette hozzá a kutató.

A védekezés része, hogy az emberek kiöntik a különféle edényekben összegyűlő esővizet. Fontos a szemét összeszedése, a szemétlerakók felszámolása.

„Ha külföldről térünk haza, nézzük át az autónkat, a csomagtartót, hogy nem repültek-e be szúnyogok” – folytatta egy újabb példával Čabanová. Emellett letölthető az invazív szúnyogok terjedésére figyelmeztető Mosquito Alert mobiltelefonos alkalmazás.

A tigrisszúnyog a globális kereskedelem miatt jutott el Ázsiából már szinte a világ minden tájára. Huszonkétféle betegséget, illetve vírust terjeszthet, például a nyugat-nílusi lázt, a dengue-lázt, a chikungunya-lázt, a sárgaláz vírusát, vagy a Zika-vírust. Szlovákiában a nyugat-nílusi vírus és az Usutu-vírus bukkant már fel. A kutatók hangsúlyozták, ezek az egzotikus betegségek nem terjednek Szlovákiában, felbukkanásuk egyéni eset volt, és mindig külföldről érkező vagy visszatérő személynél igazolták. „A szúnyogok csak a vírusok lehetséges hordozói, nem pedig a fertőzés okozói, tehát a felbukkanásuk nem jelenti automatikusan a fertőzések terjedését” – tették hozzá a kutatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?