Megszavazták a költségvetést

Pozsony |

<p>Csütörtökön jóváhagyta a parlament a jövő évi költségvetést &ndash; a költségvetés 2,29%-os GPD-arányos hiányra csökken.</p>

A 2,29 százalékos GDP-hiánnyal számol a csütörtökön elfogadott költségvetés, ezáltal kisebb lesz a jövő évi várható deficit, mint az idei volt (a 2014-es GDP-hiány 2,9 százalékos). Az adóság így a GPD 55 százaléka alá esik.  A jelenlévő 142 képviselőből 81 a költségvetés mellett, 53 ellene szavazott, míg nyolcan tartózkodtak. A kormány 0,2 százalékos tartalékot állapított meg a deficit esetében, különböző makrogazdasági kockázatokkal számolva – mint például az ukrán válság és az ebből fakadó gazdaságot befolyásoló események. A kormánynak a különböző jövő évi szociális csomagok miatt több szempontot is figyelembe kellett vennie a költségvetés tervezeténél. Peter Kažimír szerint 150 millió eurót emészt fel csak az az intézkedés, amely könnyíti az alacsonyabb bérezésű munkások adóterhét. Több pénzzel számolhat az oktatásügy, az egészségügy. Az eredeti költségvetési hiány 1,98 százalékkal számolt, ám ezt 2,29 százalékra emelte a kormány.

Az eddigi mutatók szerint a szlovákiai gazdaság idén 2,4 százalékos növekedést ért el, 2015-ben enyhe növekedéssel számolnak: 2,6 százalékkal. Úgy vélik, hogy a munkanélküliséget is sikerül 0,4 százalékkal csökkenteni. „A munkanélküliség 2015-ben 13 százalékra csökken, s a csökkenés miatt megnő a dolgozó lakosság száma is.” – véli a Pénzügyminisztérium. A bérek az előrejelzések szerint 2,1 százalékkal nőnek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?