<p>A kormánynak érdeke, hogy megszakítsák a Váhostav-SK restrukturalizását. Erről Robert Fico miniszterelnök szombaton azután nyilatkozott, hogy a kormányhivatalban az építési vállalkozók és a hitelezők képviselőivel tárgyalt.</p>
Megszakítják a Váhostav átalakítását
Fico közölte, a vonatkozó törvényben változtatnának a csődbiztos kiválasztására vonatkozó szabályozáson. „Nem azonosulunk azzal, hogy a csődbiztost az a cég választja ki, amelyik szerekezetváltást kezd” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, igyekeznek olyan változtatást elérni, hogy a károsultak csoportja lényegesen nagyobb befolyással lehessen a csődbiztos kiválasztására, mint jelenleg.
A hitelezői bizottságokban növelnék a biztosítatlan hitelezők, azaz a vállalkozók, építők, részvénytársaságok befolyását.
A jelzett változtatásokon már szombat estétől „keményen dolgozni” fognak. A hitelezők képviselőinek azt is felajánlották, hogy válasszanak ki egy jelentős könyvvizsgáló céget, amely ellenőrzi a Váhostav-SK és más cégek pénzügyi helyzetét. A kormány kész kifizetni az ilyen könyvvizsgálattal járó költségeket.
Fico megismételte, hogy véget kell vetni az olcsó sztrádaépítés és közbeszerzések politikájának. A miniszterelnök megismételte azt a véleményét, miszerint a kis cégeket a valós beszerzési árak alatti vállalási ár juttatja szerencsétlen helyzetbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.