Mégsem tárgyal az MKP a Híddal

Pozsony |

<p>Az MKP mégsem megy el a megbeszélésre, amelyen a lehetséges jövőbeni együttműködésről tárgyaltak volna a Híddal. Az MKP számára elfogadhatatlan, hogy a Híd az SNS párttal legyen egy koalícióban.</p>

Az SNS-szel való kormányzás az MKP számára "problematikus", nincs összhangban a párt értékrendjével, ezért úgy határoztak, hogy a tárgyalás elhalasztását kezdeményezik - jelentette be Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke a mai sajtótájékoztatón. Hozzátette: Az MKP számára elfogadhatatlan, hogy a Híd az SNS párttal legyen egy koalícióban. Szigeti elmondta: a tárgyalásra az MKP már előkészítette javaslatait, ezek közül az egyik éppen az lett volna, hogy - úgy, ahogy eddig is - mindkét párt elutasítja az SNS párttal való közös kormányzást, ahogy azt is, hogy egy ilyen kormányt kívülről támogassanak. Hozzátette: az MKP továbbra is érdekelt a Híddal való kommunikációban, de csak azután, hogy világos lesz az új kormány összetétele. A Híd és az MKP egyesülését kizárta, azt azonban nem, hogy az MKP visszafogadja egykori tagjait, akik annak idején a Hídba "igazoltak át". A Hidból ugyanis szerinte egyes tagok távozhatnak az SNS-szel való együttműködés miatt. 

Az MKP a következő javaslatokkal érkezett volna a tárgyalásra: 

1. A 2016. március 5-én megtartott parlamenti választás eredménye alapján mindkét párt megállapítja, szorosabb együttműködésre van szükség, amely a magyar választópolgárok nagyobb részvételét és erősebb magyar parlamenti képviseletet eredményezne a választáson.

2. A felek kijelentik, hogy mindkét párt továbbra is önállóan, függetlenül dönt belső ügyeit illetően, különös tekintettel a személyi kérdésekre. 

3. Mindkét párt megerősíti korábbi álláspontját, miszerint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elfogadhatatlan kormánykoalíciós partnernek, beleértve egy olyan kormány külső támogatását is, amelynek az SNS része.

4. A felek szorgalmazzák a tárgyalások további folytatását. (TASR, mkp.sk)

Híd: Az MKP megint nem tud…

A Híd hétfő kora délután egy sajtóközleményt adott ki, amelyben azt írják, sajnálattal veszik tudomásul, hogy az MKP "nem képes és hajlandó" részt venni a mára tervezett egyeztetésen.

A nyilatkozat szerint a Híd számára az MKP döntése meglepő és csalódáskeltő. Bugár Béla pártja szerint az, hogy az MKP a tárgyalások elhalasztását az SNS-szel való koalíciós lehetőséggel indokolta, csak kifogás. 

"a Híd – MKP találkozó tétje nem a kormány összetétele lett volna, hanem a szlovákiai magyar politikai képviselet jövőjének megvitatása"- olvasható a nyilatkozatban.

A Híd azonban változatlanul készen áll a tárgyalásokra, ugyanakkor az MKP-ban végbemenő változások miatti kétségeiknek is hangot adnak:

"Kérdéses, hogy a vezető nélkül maradt párt jelenleg képes-e a felelősségteljes döntéshozatalra"- írja a párt  a sajtónyilatkozatban.

 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?