Meglepte, hogy az MKP nem Bútorát támogatja

František Mikloško gyakori vendég Göncz Árpádéknál. Bizalmas, mélyen emberi barátságuk szálait mindenekfölött a szlovák– magyar jószomszédi kapcsolatok elmélyítésének szándéka szőtte szorosra. Felvételünk azon a néhány héttel ezelőtti találkozón készült, amelyen Pavol Hrušovský szlovák házelnökkel vendégeskedett Gönczék budai rezidenciájánMiért akar államfő lenni?

Nem hiúságból. Štefan Hríb találta ki, ő bogarat ültetett Vladimír Palko fülébe, aki megfertőzte e gondolattal az egész KDH-t. Hazudnék, ha időről időre nem fordult volna meg az én fejemben is, de nem gondoltam komolyan, hiszen Ján Čarnogurskýt képzeltem az elnöki székbe. Amikor elvállaltam a jelölést, ösztöneimre hallgattam. Egész életemben harcoltam valamiért. A kommunizmus alatt rengeteg kockázatos dolgot csináltam, titkos összejöveteleket, köröket szerveztem, naponta felül kellett múlnom önmagamat. A belpolitikai és nemzetközi színtéren is sikerült helyt állnom, és megvallom: minden nap kihívás számomra. Bonyolult idők előtt állunk. A spanyolok azzal, hogy visszavonják erőiket Irakból, a terroristáknak útmutatóval szolgálnak, hogyan kell hatalmukba keríteniük Európát, mely nélkülöz egyfajta egészséges, az amerikaiakéhoz hasonló nacionalizmust. Európa meghátrált, ami veszélyes precedens, és ez már Szlovákiát is érinti.

Mifelénk veszélyes szó a nacionalizmus, rossz tapasztalataink vannak vele...

Egyetértek. Csakhogy minden országnak szüksége van egy adag jó értelemben vett nacionalizmusra, hogy képes legyen megvédeni magát. Európa jövőjét sötéten látom, képtelen megvédeni értékeit. A madridi támadás után a spanyolok gyorsan el akarják fogadni az európai alkotmányt, mely jelenlegi formájában szerintem nem jó, ezért elnökként biztosan próbálnék változtatni rajta. Küzdelmes, viharos idők várnak Szlovákiára, és az államfőnek meg kell próbálnia utat mutatni az európai útvesztőben.

Miért gondolja, hogy ön képes erre?

Én legalább megpróbálnám, míg a többi államfőjelölt passzív. Nem hiszem, hogy harcolnának egy jobb alkotmányért...

Talán mert tudják, hogy ez az egyszerű embereket nem igazán érdekli, mindennapi gondjaik mellett sokan észre sem veszik az uniós alkotmányról folyó nemzetközi vitát.

Csakhogy egy államférfinak az egyszerű emberek gondjain kívül egyfajta felülnézettel is kell rendelkeznie, nemcsak a holnapot kell látnia, hanem a jövőbe is kell tekintenie.

A jelenlegi államfő is sokat beszélt egyfajta vízió, jövőkép szükségességéről...

Rudolf Schuster gyakran emlegette, hogy ki kell dolgozni valamiféle állami doktrínát. Nem kell, mert létezik. Adott az által a kulturális közeg által, melyben ezer éve élünk, mely befolyásolja szellemiségünket. Nincs ezen mit változtatni, minden bennünk, a génjeinkben van. Ezeréves doktrínánk hárompilléres: lelkierőnk a nyugati ésszerűségéből és a keleti érzelemvilágából ötvöződik; a kereszténység és a hit egész történelmünket áthatja; a harmadik pillér pedig a multikulturalizmus. Szlovákia soknemzetiségű ország, főleg a német és a magyar kisebbség hatása érezhető, amire büszkék lehetünk.

Ha már a kereszténységet említette, megkérdezem: ha kereszténydemokrata, hívő államfőnk lenne, kellene tartanunk attól, hogy megváltozik az állam arculata, vagyis erősödhet az egyház szerepe?

Nem. Az ország jellegét nem olyan egyszerű átformálni. Szlovákia gazdasági szempontból maholnap idegen szövetségek kezébe kerül, és nem is védekezünk ez ellen. Piacgazdaság vagyunk, ahol mindössze néhány erdő és mező az egyházé. A parlamentben a kereszténydemokraták kisebbségben vannak, és ha kormánypártként a KDH-nak sikerül elfogadtatnia még két szerződést a Vatikánnal és a többi regisztrált egyházzal, akkor az egyház és az állam viszonyának a témája lezárul.

Ha hivatalos látogatásra menne a Vatikánba, az ország első embereként mondana néhány szót a magyar püspök érdekében?

Természetesen. Régen mondogatom, hogy a magyaroknak joguk van egy saját püspökhöz, akivel azonosulhatnak, akit magukénak vallhatnak, aki nem magyarul is beszélő szlovák ember, hanem szlovákiai magyar, az ő gyökerükből fakadt. Itt az egyetlen gond az, hogyan illeszkedne a magyar püspök az egyházi hierarchiába, a magyar hívők ugyanis több megyében élnek. Akárcsak eddig, lehetőségeimhez mérten továbbra is dolgozni fogok annak érdekében, hogy mindenki számára elfogadható megoldás szülessen.

Lapunknak tavaly év végén kifejtette, a többségi nemzet fejlettségi szintje azzal mérhető, hogyan viszonyul a területén élő kisebbségekhez. Elárulta azt is, hogy szomorú lenne a magyarok nélkül Szlovákiában. Elmondaná, mit tenne azért, hogy az országban szlovákok és magyarok egyaránt otthon érezzék magukat?

A kisebbségek kultúrája gazdagítja, színesíti Szlovákiát, erőt ad a többségi nemzetnek, egyfajta hídszerepet tölt be. Túl kell tenni magunkat néhány történelmi, köztük a szlovák–magyar traumán. Közös történelmünk utolsó 150 éve dinamikus, ellentmondásos volt: a két nemzet időről időre, felváltva bántotta egymást, amivel szembe kell néznünk, meg kell oldanunk, tovább kell lépnünk, hogy békében élhessünk egymás mellett. Elnökként toleráns légkörre, szlovák– magyar megbékélésre törekednék.

Hogyan?

Komáromba mindenképpen ellátogatnék, és elképzeléseimet, víziómat személyesen osztanám meg polgártársaimmal. Örülnék, ha a mostani szlovák és magyar parlament olyan nyilatkozatot fogadna el, melyben kölcsönösen bocsánatot kérnénk egymástól a múltbeli sérelmekért. Ez jó kiindulópont lehetne, és remélem, Szili Katalinnak és Pavol Hrušovskýnak ezt sikerül megvalósítania. Jómagam azzal járulnék hozzá igyekezetükhöz, hogy gyakran ellátogatnék a magyarok közé is, odafigyelnék rájuk, az ő gondolataikat is meghallgatnám.

Hogyan fogadta, hogy az MKP nem Martin Bútorát, hanem önt támogatja?

Ez csodálatos és rendkívüli élmény számomra. Meglepett. Azért is, mert magam is érzem, olykor voltak ellentmondásos és olyan megnyilvánulásaim, melyek miatt a magyarok neheztelhetnek rám; elég a kedvezménytörvényre vagy a helyi választásokra gondolni. Az MKP-tól nem vártam ilyen csodálatos politikai gesztust a KDH-val szemben. Erős stratégiai kötelék alakult ki közöttünk, pontosabban beigazolódott, amit korábban is régen mondogattam: a magyarok már többször megtartottak minket. Az 1990 és 1992 közötti kisebbségi kabinet és a Moravčík-kormány is sokat köszönhet nekik. Természetesen voltak és lesznek súrlódások, nem mindenben egyezik a véleményünk, ám ugyanazokat az értékeket és demokratikus elveket képviseljük.

Az ANO aktívan támogatja Eduard Kukant. A szóbeli ösztönzésen kívül ön is várt valamilyen aktív támogatást az MKP-tól?

Nem vártam óriásplakátokat, túl költséges a KDH számára is, és az MKP sem gazdag párt. Annak örülök, hogy amerre járnak, az MKP képviselői mindenhol szólnak néhány szót az érdekemben, sőt Orbán Viktor is ilyen szellemben nyilatkozott. Ez is kellemesen meglepett, hiszen Orbán biztosan nem felejtette el, hogy nem igazán örültem a státustörvény elfogadásának, pontosabban annak, hogy előtte nem konzultáltak erről Szlovákiával. Ennek ellenére ő nem félt kiállni mellettem, ami azt bizonyítja: szélesebb összefüggésekben gondolkodik.

Továbbra sem okozna gondot az ön számára a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentése?

Egyáltalán, ám továbbra is úgy vélem: a tíz százalék pszichológiai szempontból nem jó szám. Azt az érzetet kelti, mintha egész Szlovákiában hivatalos nyelvvé válna a magyar, ezért tíz helyett valamilyen más számot kellene szorgalmazni. Ha a parlamentben a csökkentésre nem lenne akarat, fel lehetne vetni: ahol egyszer már a kisebbség számaránya elérte a húsz százalékot, és felkerült a településlistára, az mindörökre ott marad, függetlenül attól, ha valami okból ott akár csak három százalékosra csökkenne a kisebbség számaránya. Sajnos egyelőre mindkét oldalon számtalan előítélet létezik, de meggyőződésem szerint egyszer Szlovákia megérik a tíz százalékra is – úgy, ahogyan megérett a magyar egyetemre. Magam is támogattam a komáromi intézmény létrehozását, mert a magyarok már másodszor tagjai a kormánynak, felelősséget vállalnak az egész országért, akkor miért ne illetné meg őket egy egyetem?

Eredetileg az SNS is rokonszenvezett önnel, ám amikor megtudták, hogy az MKP önt támogatja, Vladimír Mečiart választották. Mi erről a véleménye?

Ha nekik Mečiar kell, hát váljon egészségükre.

Állítólag a kék oportóival akarja legyőzni a sompálinkát. ĺgy van?

A polgárok 15 százaléka el akar menni szavazni, ám még nem tudják, kire voksoljanak. A szociológiai tapasztalatok alapján ezek az emberek közvetlenül az urnánál döntenek, és senki sem tudja, végső soron mi befolyásolhatja őket. Ha Rudolf Schuster támogatottsága csökkenne, a vele rokonszenvezők bárkihez átpártolhatnak. Köztük például sok magyar is lehet...

...akkor bizony vilmoskörtét vagy barackpálinkát is kínálnia kellene...

Bizony, Göncz Árpád is mindig vilmoskörtével kínált minket. Őt is és Václav Havelt is nagyon tisztelem. Kettejük között az a különbség, hogy bár Havel jó barát, ha találkoztunk, mindig örömmel fogadott, de sohasem üdvözöltetett. Ezzel szemben Göncz Árpád még akkor is üdvözöltetett minket Szigeti László barátommal, amikor már nem házelnök, hanem csak egyszerű képviselő voltam. Ő igazán csodálatra méltó személyiség, nagy gondolkodó, aki együttérez az egyszerű emberekkel.

Az óriásplakátján a kolbász, a kifizetetlen számlák és a régi kredenc mellet mi az az átlátszó folyadék az üvegben?

Fogalmam sincs, nem én készítettem, még csak nem is az én konyhámat ábrázolja. Modern művészi alkotás, én csak úgy hívom: elnöki csendélet. Azért érdekes, mert érthetetlen. Elgondolkodtató.

Hol komolyan beszél, hol viccelődik. Sokan csak ez utóbbi arcát, aranyköpéseit ismerik: néhányan ezért kételkednek abban, jó államfő lenne-e. Attól tartanak, az elnöki tisztséget sem venné komolyan...

Bármennyire is meglepő, alapvetően komoly természetű vagyok, talán mert egyedül élek. Nem lenne egészséges, ha önmagamban nevetgélnék. Az is igaz, hogy humorom kifogyhatatlan, imádom a viccelődést. Ugyanakkor én nem mesélek vicceket, az én humoromban mély igazságok húzódnak, aranyköpéseimmel a feszültséget jól tudom enyhíteni, főleg ha szeretettel adom elő. Humor nélkül sivár lenne az életem.