Megkezdődött Pozsonyban a visegrádi államfők csúcstalálkozója

visegrádi államfők csúcstalálkozója

Megkezdődött Pozsonyban a visegrádi államfők csúcstalálkozója, Zuzana Čaputová államfő a Prímási-palotában fogadta Miloš Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel és Novák Katalin magyar államfőt.

„A megbeszélések tárgyát aktuális problémák képezik, az ukrajnai háború és annak hatásai miatt biztonságpolitikai kérdések is terítékre kerülnek. A hatások között pedig az első helyen az energetikai válság, amely országainkat és egész Európát fenyegeti. Megvitatjuk, hogyan tudunk ebben a helyzetben a legjobban segíteni, mi az, ami összeköt bennünket, de azok a kérdések is terítékre kerülnek, melyekben eltér a véleményünk” – vázolta Zuzana Čaputová a közösségi hálón.

Az államfők programjában két plenáris ülés szerepel, majd délután közös sajtótájékoztatót tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!