Megkezdődött a vita a kormányprogramról

x
Pozsony |

Robert Fico (Smer) miniszterelnök kedden a parlament elé terjesztette kormánya programnyilatkozatát, s arra kérte a képviselőket, szavazzanak bizalmat a kabinetnek. A vitába több mint 50 politikus jelentkezett be írásban, az ülés várhatóan több napig is eltart.

Az új parlament harmadik ülésére kedden délután került sor, a fő napirendi pont a kormány programtervezetének megvitatása volt. Fico nem olvasta fel a 88 oldalas dokumentumot, rövid beszédében arra kérte a képviselőket, szavazzanak bizalmat kormányának. Hangsúlyozta, Szlovákia történetében a kormány még soha nem vette át a szociális és gazdasági ügyeket olyan rossz állapotban, mint most. Fico az alkotmány és a nemzetközi jog tiszteletben tartására szólított fel, majd kijelentette, Szlovákia külpolitikája szuverén lesz. Nem kérdőjelezte meg az ország nemzetközi struktúrákban betöltött szerepét, azt azonban kiemelte, a külpolitika nem Nyugat-orientált lesz, hanem mind a négy irányba működni fog. Megjegyezte, a jogállamiság hiányosságait orvosolni kell, amit különböző törvényjavaslatok benyújtásával szeretnének elérni. Emlékeztetett, a demokráciában a hatalom az emberektől származik, a megválasztott szervek feladata a vezetés, s nem irányíthatja az országot a média, valamint a civil szervezetek „politikai felelősség nélkül”. A kormányfő beszéde végén Igor Matovič (Szlovákia, korábban OĽaNO) egy „lelkiismeret nélküli hazug” felirattal ellátott transzparenssel állt ki a pulpitus elé, Fico azonban nem reagált a provokációra.

Fico után Peter Pellegrini (Hlas) házelnök szólalt fel. Méltatta, hogy a kormányprogram a szociális értékek jegyében készült és a kormány az „erős állam” építése mellett kötelezte el magát. Leszögezte, a párt teljes frakciója támogatnia fogja a tervezetet. „A kormány legfontosabb hosszú távú dokumentumáról tárgyalunk, az emberek azonban négy év múlva nem ez alapján a nyilatkozat alapján értékelnek majd minket, hanem a valós tettek alapján, amelyek jobbá teszik az életüket” – jelentette ki azt kívánva, hogy a kormány „ne csak a tervezésben, hanem a konkrét eredményekben is sikeres legyen”.

Konkrétumok nélkül

Pellegrinit Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) parlamenti alelnök követte, aki bevezetőjében kiemelte, Fico kormányát fenyegetésnek tartják Szlovákia jövőjére nézve, a kormány programnyilatkozata azonban fontos dokumentum, ezért tisztelettel állnak hozzá, és ellenzéki pártként tárgyilagos kritikát fogalmaznak meg vele szemben. „Rámutatunk, mi a rossz benne, illetve mi hiányzik belőle, de tartózkodunk a személyes támadásoktól, vulgarizmustól és az olcsó színháztól” – mondta. A dokumentum jellemzését a következőképp foglalta össze: „A kormány programnyilatkozata elégtelen és megrekedt a múltban”. Šimečka szerint nemcsak a kampány-ígéretek teljesítésének terve hiányzik a programból, de nem reagál a fő kihívásokra sem, melyekkel Szlovákiának meg kell küzdenie. A progresszív politikus szerint nem elég konkrét a koalíció által készített tervezet. „Megmutatkozott, hogy az egyetlen dolog, ami motiválja a koalíciót, és amire valódi terve van, az a bosszú és a tisztogatás a belügyminisztériumban” – hangsúlyozta. A szociális ígéretek margójára megjegyezte, a legkiszolgáltatottabb csoportokról az utóbbi 20 évben teljesen megfeledkeztek. Az oktatás terén elsősorban az inklúzió hiányát rótta fel, valamint azt kifogásolta, a kormány nem fektet hangsúlyt a szegregáció megszüntetésére. A külpolitika kapcsán megjegyezte, nem elég „szuverénnek” nevezni azt. „Ez a kormányprogram elszalasztott esélyt jelent” – tette hozzá azzal, ha ebben a formában lesz elfogadva, s ez alapján kormányoz majd Fico, több-éves stagnálás vár Szlovákiára. „A szomszédaink még jobban leelőznek minket, még több ember elhagyja Szlovákiát, a gazdaság pedig még inkább lemarad” – folytatta azzal, a kormánynak igazából nincs terve, csak a bosszút és a büntetlenséget szeretnék elérni. Kijelentette, a legerősebb ellenzéki pártként az a feladatuk, hogy mindezt megakadályozzák, s ehhez minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek. „Tisztességesen, szakszerűen, aktívan és keményen fogjuk csinálni, s azzal kezdjük, hogy a kormányprogram, illetve a bizalom ellen szavazunk” – mondta az ellenzéki politikát jellemezve. Martin Dubéci, a párt frakcióvezetője kritikával illette a koalíciós képviselőket, amiért nem kapcsolódtak be aktívan a programról szóló vitába. A Smerből Ján Richter szólalt fel, s megerősítette, a koalíció képviselői nem nagyon fognak részt venni az ülésen.

Az ambíció hiánya

Az SaS állásfoglalását Juraj Krúpa ismertette, aki szerint a programtervezet tele van ellentmondásokkal, és nem elég ambiciózus a kül-, a biztonság- és a védelempolitika tekintetében. Elmondta, attól tart, hogy Szlovákia jelenlegi pozíciója az EU-ban és a NATO-ban meggyengül, és Fico Orbán Viktor magyar miniszterelnököt követve az izoláció útjára vezeti az országot. Hozzátette, a beterjesztett kormányprogramot összehasonlította Fico korábbi programnyilatkozataival, és ez a legkevésbé ambiciózus.

Az ellenzéki politikusok közül Igor Matovič (Szlovákia, korábban OĽaNO) is elhatárolódott a kormány programjától. Az egykori miniszterelnök az előző kormány által elfogadott szociális intézkedéseket méltatta, majd élesen kritizálta, hogy a kampányígéretek ellenére a kabinet idén nem fizeti ki a 13. nyugdíj teljes összegét. „Korrupt disznók vagytok, és azok is lesztek” – kiabálta, majd kikérte magának, hogy az ülést vezető Peter Žiga (Smer) figyelmeztesse a vulgáris kifejezések mellőzésére. A parlament smeres alelnöke ellen korrupció miatt folyik eljárás, egyelőre azonban nem született döntés az ügyben. Matovič a koalíción kívül az ellenzéket és a sajtót is bírálta.

Hosszú vita

Írásban több mint 50 képviselő – főként ellenzéki – jelentkezett be a vitába, így akár napokig is eltarthat, mire sor kerül a szavazásra. Az alkotmány értelmében a kormány kinevezését követően 30 napon belül a parlament elé kell terjesztenie a programtervezetét és bizalmat kérnie a törvényhozástól. A parlament 3. ülésének két további programpontja van: a 13. nyugdíjjal, illetve az egészségügyi intézményekben nyújtott ellátás besorolásával kapcsolatos javaslatok. Mindkettőt gyorsított eljárásban vitatják meg a képviselők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?