Megkezdődött a PET-palackok visszaváltása

budaj
Pozsony |

Január elsején életbe lépett a törvénymódosítás, mely értelmében elindult a műanyag palackok és fémdobozok visszaváltása Szlovákiában. A változástól azt remélik, hatékonyabb lesz a flakonok újrahasznosítása, a környezettudatosabb módszerhez azonban a lakosoknak is alkalmazkodniuk kell.

„Fordulóponthoz érkeztünk, Szlovákia elkezdte a PET-palackok és a fém italdobozok újrahasznosítását, amelyek eddig elárasztották az erdőket” – jelentette ki Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter az új rendszer szimbolikus felavatásán. A zöldtárca vezetője hangsúlyozta, a feleslegessé vált palackok gyakran a természetben végzik, a műanyag hulladék bekerül a folyókba, onnan pedig eljut az óceánokba, s hatalmas mértékű szennyezést okoz.

A visszaváltással eltűnnek a PET-palackok az utcákról, és lehet, hogy épp azok, akik eddig meggondolatlanul elhajigálták őket, most hajlandóak lesznek a gyűjtésre

– folytatta, majd emlékeztetett, minden visszaváltott darabért 15 cent jár. Az üzemeltetővel, a megyék, illetve az önkormányzatok közreműködésével tavasszal féléves tisztító akciót kezdeményez, melynek célja a természetben felhalmozódott PET-palackok eltávolítása „egyszer s mindenkorra”. Az uniós jogszabályok értelmében 2029-re minden tagállam köteles biztosítani az üdítőitalos palackok 90 százalékának begyűjtését.

Mária Trčková, a rendszer üzemeltetéséért felelős szervezet igazgatója kiemelte, olyan megoldásról van szó, amely már külföldön bevált, és megoldást jelent az évente a hazai piacra kerülő több mint egymilliárd italdoboz feldolgozására.

Biztosan tudják, hogy ezek többsége olyan helyen végzi, ahol nem szabadna – szelektálás, újrahasznosítás nélkül, gyakran eldobva a természetben vagy a környezetünkben. A visszaváltásnak köszönhetően ennek vége lehet

– mondta, hozzátéve, az újrahasznosítási arány idővel eléri a 90%-ot. Ha öt éven belül nem sikerül teljesíteni a 90%-os arányt, az üzemeltetőt magas büntetés fenyegeti. Budaj elmondta, két éven belül a 70%-os arányt szeretnék meghaladni, a kitűzött cél eléréséhez azonban a lakosok segítségére is szükség lesz. Nem feltételezi, hogy a reform az üveg reneszánszát eredményezi, a műanyag szállítása sokkal praktikusabb, mint a törékeny, nehéz üvegé.

Galéria

Vonalkód

Lucia Morvai, a szervezet külső kapcsolatokért felelős munkatársa figyelmeztetett, a palackokat, illetve fémdobozokat nem szabad összegyűrni a visszaváltás előtt, az automata a vonalkód leolvasásával ellenőrzi, Szlovákiában vásárolt termékről van-e szó. A tárcavezető szerint erre azért van szükség, mert több uniós ország még nem vezette be a betétdíjas rendszert, s ezáltal szeretnék megelőzni, hogy tonnaszámra érkezzen Szlovákiába a műanyagpalack, amelyet anélkül váltanának vissza, hogy megfizették volna a betétdíjat.

Morvai szerint az emberek fokozatosan megtapasztalják, hogy működik a rendszer, ha enyhén sérült csomagolásról van szó, akkor a kisebb visszaváltóponton kézi leolvasónak köszönhetően valószínűleg vissza lehet igényelni a 15 centet. Jelenleg 2000 üzlet csatlakozott a hálózathoz, Morvai szerint azonban naponta jelentkeznek új érdeklődők, így a lefedettség egyre jobb lesz. Februárra közzétesznek egy interaktív térképet, melyen az összes átvevőhely fel lesz tüntetve.

A boltok polcain január elsején megjelent a Z betűvel ellátott csomagolás, a féléves átmeneti időszak miatt azonban egyelőre még találkozhatunk a régi kiszereléssel is. Július elsejétől azonban már tilos olyan flakont és fémdobozt árusítani, amelyet nem lehet visszaváltani. A betétdíjat az üzletben külön fel kell tüntetni. Ha olyan üdítőt vásárolunk, amelyen nincs Z jelzés, akkor továbbra is a műanyaghulladék gyűjtésére kijelölt sárga szemétkukába kell elhelyezni a szemetet. A betétdíj kiváltása két módon is lehetséges, érvényesíthetjük a vásárlás során, vagy pedig visszaigényelhetjük a készpénzt. A kisebb élelmiszerüzletek azonban kivételt képeznek, nem kötelesek a készpénz kifizetésére, dönthetnek úgy, hogy csak a kedvezményt alkalmazzák. A betétdíjat csak abban az üzletben lehet kiváltani, ahol leadtuk a palackokat.

pet

Kupak

Morvai leszögezte, a flakont sértetlen formában, a kupakkal együtt javasolt leadni. Hozzátette, tudatosítják, hogy számos jótékonysági akció épp az összegyűjtött kupakoknak köszönhetően valósulhatott meg, ennek ellenére azt tanácsolja, ne gyűjtsük külön a hulladékot.

Így tudjuk biztosítani, hogy a kupakok nem fognak henteregni az utcákon, és valóban újrahasznosítják őket

– mondta, majd hozzátette, különböző jótékonysági projekteken fognak részt venni. Budaj elismerte, továbbra is lehet nemes célokra gyűjteni a kupakot, de nem könnyű ilyen módon pénzhez jutni, Morvai szerint ugyanis 1 tonna kupakért 100–150 eurót lehet kapni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?