Megkezdődött a fellebbviteli tárgyalás Marian Kočner cetlijeinek ügyében

A csalásra még Ján Kuciak hívta fel a figyelmet egy 2017-ben megjelent oknyomozó írásában. Az újságírót a vád szerint ennek az ügynek a gyanúsítottja, Marián Kočner ölette meg. (TASR-felvétel)

Kedden elkezdődött a fellebbviteli tárgyalás Marian Kočner cetlijeinek ügyében. A Pozsony I. Járásbíróság korábban felmentette a vádlottat. Az ügyész fellebbezett a bírósági döntés ellen. Marian Kočner jelen van a tárgyalóteremben.

Tavaly decemberben az elsőfokú bíróság úgy döntött, nem történt bűncselekmény. A szenátus megállapította, hogy a cetliket Marian Kočner írta, a bíróság azonban nem minősítette bűncselekménynek az üzenetek küldését, mivel Marian Kočner abban az időszakban nem volt előzetes letartóztatásban.

Az ügyész eredetileg összesen 22 év börtönbüntetés kiszabását kérte Marian Kočner vádlottra a cetli-ügyben, ebben benne volt a televíziós váltók meghamisításáért eredetileg kiszabott 19 éves börtönbüntetés is.

A Pozsony I. Járásbíróság tavaly úgy döntött, hogy a Marian Kočner elleni vádat hamis tanúzás és hamis tanúzás előkészítése bűncselekményeként fogja vizsgálni. Az ügyészség korábban azt javasolta, hogy az igazságszolgáltatás akadályozására tett kísérletként kezeljék az ügyet.

Marian Kočner az ügyvédein keresztül küldhetett üzeneteket a börtönből, amikor a váltóhamisítási ügy miatt volt letartóztatásban. A vád szerint az üzenetküldéssel bizonyos személyeket akart befolyásolni, hogy szabadlábra kerüljön, és hogy a váltók ügyében tett vallomásokat megmásíthassa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?