Pozsony. Másodszor is Daniel Šváby alkotmánybírót választotta meg az Igazságszolgáltatási Tanács a luxemburgi elsőfokú bírói testület tagjává. Februárban nyolcan, most tizenegyen szavaztak rá a 14 tanácstag közül.
Megint Švábyra voksoltak
Pozsony. Másodszor is Daniel Šváby alkotmánybírót választotta meg az Igazságszolgáltatási Tanács a luxemburgi elsőfokú bírói testület tagjává. Februárban nyolcan, most tizenegyen szavaztak rá a 14 tanácstag közül. Azért kellett megismételni a voksolást, mert Švábyt szokatlanul rövid időre választották meg: augusztusban lejár a mandátuma. „Reméltem, hogy a tanácstagok megerősítik a belém vetett bizalmat” – mondta a régi-új luxemburgi bíró, aki szerint nem szokás csak néhány hónapra megválasztani valakit, általában a mandátum hosszabb időszakra szól, és bevallotta: aggódott, sikeres lesz-e még egyszer. Saját bevallása szerint örül, hogy maradhat Luxemburgban, bár az Igazságszolgáltatási Tanács tegnapi döntését még a kormánynak is jóvá kell hagynia. Volt még egy jelölt: Annamária Brunovská-Baaderová két szavazatot kapott. A luxemburgi testületet 1989-ben hozták létre a másodfokú európai bíróság tehermentesítése céljából. Minden uniós ország egy bíróval képviselteti magát. (t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.