Meghosszabbították Rezešová előzetes letartóztatást

Budapest |

<p>Elutasította a védelem szabadlábra helyezési kérelmét, és a másodfokú ítéletig meghosszabbította Eva Varholíková Rezešová előzetes letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla &ndash; hangzott el a Kossuth Rádió pénteki, kora esti hírműsorában.</p>

A Krónikában azt mondták: a bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a vádlott külföldi állampolgár, akinek nincsenek magyarországi kötődései, anyagi helyzete pedig lehetővé tenné, hogy elszökjön.

Hozzátették: elkészült az újabb igazságügyi műszaki szakértői vélemény, ami már a júniusban tartott helyszíni bizonyítási kísérlet adatait is felhasználja. A másodfokú tárgyalás szeptember 8-án folytatódik, szeptember 12-én várható ítélet – hangzott el a rádióban.

A vád szerint Rezešová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán az X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, amelyben négyen életüket vesztették. Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy nem sokkal a baleset előtt agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.

Az első fokon eljáró Gödöllői Járásbíróság tavaly ősszel hat év fogházra ítélte Rezešovát több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, ám a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentette. Az ítélet ellen fellebbeztek, így az nem jogerős.

Rezešová a baleset után előzetes letartóztatásba került és az eltelt csaknem két év során egy kisebb, néhány napos megszakítással azóta is fogva tartják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?