Meghosszabbítják a sztrájkot?

Pozsony |

<p>Országos sztrájkot tartanak a pedagógusok és az oktatásügyben dolgozók csütörtökön Szlovákiában. Az előzetes bejelentések szerint az általános iskolák 90 százaléka, a középiskolák 80 százalék, az egyetemek egyharmada sztrájkol a pedagógusbérek emeléséért.</p>

A sztrájkot a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége szervezi. A tiltakozás csütörtök reggel hattól este hatig tart, és addig zárva lesznek a sztrájkban részt vevő iskolák.

A pedagógusok rövid távon tíz százalékos béremelést, hosszú távon pedig azt szeretnék elérni, hogy mindenkori fizetésük legalább az átlagbérek 1,2-szerese, esetleg kétszerese legyen, illetve az állam növelje az oktatásügyre fordított pénzt az uniós államok szintjére.

A kezdő tanári fizetés Szlovákiában 500 euró körül mozog. Az óvodákban, valamint az alap és középiskolákban dolgozók havonta átlagosan bruttó 758 eurót keresnek, míg a szlovákiai átlagbér 789 eurót tesz ki.

A sztrájkot több szakmai, érdekvédelmi szervezet is támogatja, köztük a Szlovákai Magyar Pedagógosok Szövetsége (SZMPSZ), valamint az összes ellenzéki párt.

Pék László, az SZMPSZ elnöke az MTI-nek elmondta, a magyar iskolák közel 85 százaléka kapcsolódott be a sztrájkba, elsősorban a nagyobb iskolák. "Úgy látjuk, hogy most reális esély van a béremelés elérésere, és bízunk benne, hogy ha elég álhatatosak leszünk, elérjük a céljainkat."  Pék László hozzátette, a sztrájk országos mérete miatt a gazdasági problémákra hivatkozva a kormány nem kereshet kibúvót a béremelés elől.

Pavol Ondek, a szakszervezeti szövetség elnöke szerint könnyen előfordulhat, hogy a szakszervezetek a sztrájk meghosszabbítása mellett döntenek, minden a kormánnyal folytatott tárgyalásoktól függ.

Robert Fico kormányfő és Dušan Čaplovič oktátasügyi miniszter korábban közölte, megértik és tiszteletben tartják a tanárok sztrájkját, azonban a kormány számára a költségvetési hiánycél betartása az első, és leghamarabb a 2014-es költségvetés tervezetében lehet szó az oktatásügyben dolgozók béremeléséről.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?