Közélet

Meggyanúsította a rendőrség Marian Kočnert a Technopol-ügyben

Meggyanúsította a rendőrség a Technopol-ügyben a váltóhamisításért nem jogerősen elítélt Marian Kočnert.
TASR

2020. március 16. 11:43

marián kočner
- TASR-felvétel

A hírt az Aktuality.sk portál tette közzé, a TASR-nek Michal Slivka,az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője erősítette meg.

„A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója különösen nagy kárt okozó bűncselekmény elkövetésével, vagyonkezelési kötelezettségének megszegésével gyanúsította meg március 13-án, pénteken J. D-t és M. K.-t.” – közölte Slivka.

A Technopol-üggyel a két éve meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak is foglalkozott. Rámutatott a gyanús ingatlan- és vagyonátruházásokra.

Az egyik gyanúsított, Jozef D. tanúként szerepelt a Kuciak-gyilkosság és a Markíza televízió váltóinak meghamisítása ügyében is. A váltóhamisítás miatt Marian K.-t 19 év börtönre ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős. Az ügyben Marian K. egyik ügyvédjét, Andrej Š.-t is gyanúsítják, valamint Denisa P.-t is, aki a gyanú szerint a Threema alkalmazáson keresztül kommunikált a Technopolról Marian K.-val.

A Technopol-üggyel kapcsolatban Marian K. korábban kijelentette, „skizoid" agyszülemény az egész, és tagadta, hogy része lett volna benne. A Threema-kommunikációból azonban az derül ki, hogy Marian K. szervezte az akciót. A nyomozó is ezzel gyanúsítja.

Marian K. a gyanú szerint több pozsonyi bírót is megvesztegetett, és azzal vádolják, hogy ő gyilkoltatta meg Ján Kuciak újságírót.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Storck sajtó

Storck: „A szurkolókkal együtt akarom ünnepelni a kupagyőzelmet”

Komárom

Újra iskolapadban az Eötvös sulisok

Igor Matovič

Matovič trianoni megemlékezésre hívta a szlovákiai magyarokat

iskolanyitás párkány

Párkányi iskolanyitások: órarend csak egy hétre, búcsúzás csak online

Marián Kočner

A pszichológus szakértő lát esélyt Kočner megjavulására

jégpálya

Két éven belül új jégpálya épül Ógyallán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.