Megérkezett a betlehemi láng Čaputovához

Megérkezett a betlehemi láng Čaputovához
Pozsony |

A betlehemi láng már az elnöki palotában is világít. Zuzana Čaputová államfő hétfő délután vette azt át egy csapat cserkésztől. Az államfő szerint a betlehemi fény – amely hagyományosan a béke szimbóluma – idén többek között az elszántság és a bátorság jelképe is.

„Azt hiszem, ezek azok az értékek, amelyekre a mostani nehéz időkben a leginkább szükségünk van” – jelentette ki az elnök asszony, megköszönve a cserkészeknek egész éves tevékenységüket, valamint azt, hogy ápolják a betlehemi láng hagyományát Szlovákiában.


Ján Mitrík, a Szlovák Cserkészszövetség elnöke elmondta: a betlehemi lángot Szlovákiában elsőként az államfőnek adták át, ezt követően a lángot az ország több pontjára is eljuttatják, hogy az emberek magukkal vihessék az otthonaikba. A lángosztásra elsősorban a templomokban, az érvényes járványügyi előírások betartása mellett, a távolságtartásra ügyelve kerül majd sor. A betlehemi lángot a hagyománynak megfelelően december 19-én a Lomnici-csúcsra is felviszik.

A szlovákiai cserkészek szombaton vették át a betlehemi lángot osztrák társaiktól, majd vasárnap továbbadták azt a lengyel és az ukrán cserkészeknek.

A betlehemi békeláng legendája a 11. századig nyúlik vissza. Egy Firenzéből származó fiatal keresztes lovag megfogadta, hogy ha túléli a hadjáratot, hazaviszi a betlehemi öröklángot. A láng, amely így Firenze minden lakosának otthonába eljuthatott, a remény, a szeretet és ez egyetértés, vagyis az egyetemes emberi értékek szimbólumává vált. A lángosztás tradícióját az újkori Ausztriában élesztették fel.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?