Megéri balesetmentesen vezetni

Pozsony. A hazai biztosítóknak kevesebb mint egy hónapjuk maradt arra, hogy közzétegyék a jövő évre szóló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabását. Egyelőre titkolják, hogy milyen emelésre számíthatunk, előzetes hírek szerint azonban ez nem lesz alacsonyabb 10 százaléknál.

Ha közlekedési balesetet okozunk, búcsút mondhatunk a biztosítók által kínált „bónuszoknak”A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nem önkéntes biztosítás, hanem minden gépjármű-tulajdonos – üzemben tartó – számára jogszabályban előírt kötelezettség, amely a másoknak okozott károkat téríti meg. Nyolc hazai biztosítónknak a törvény szerint október 31-ig kell közzétennie, milyen díjakat szab jövőre az ügyfeleinek. Ez utóbbiak aztán november 19-ig írásban mondhatják fel a biztosítójukkal kötött szerződést, ha nincsenek megelégedve az árakkal. Ez azt jelenti, hogy a gépkocsi-tulajdonosoknak csupán 19 napjuk marad a tájékozódásra. A törvény ráadásul nem szabja meg, hogy a biztosítóknak milyen formában kell közzétenniük az új díjszabást, vagyis elméletileg az is elég lenne, ha ezt az internetes oldalukon oldanák meg, amihez pedig a többségnek nincs hozzáférése.

A biztosítók többsége azért nem sieti el az árak közzétételét, mert fél, hogy a túl gyors tájékoztatást kihasználná a konkurencia, olcsóbb árakat kínálva. Előzetes információk szerint így csak az látszik biztosnak, hogy az árak minimum 10 százalékkal emelkednek, és a legtöbbet azok fogják fizetni, akik tavaly kihasználták a társaságok által kínált kedvezményes ajánlatokat. Esetükben az árak akár a duplájára is nőhetnek.

A Szlovák Biztosítók Szövetsége szerint az idei év jelentősen eltért az előzőektől a beszedett biztosítási összeg tekintetében. Tavaly ősszel ugyanis a biztosítók egymásra licitáltak a kedvezményes árakkal, ennek következtében idén több mint egymilliárd koronával kevesebb pénzt szedtek be, mint egy évvel korábban. Külföldi tapasztalatok szerint egy ilyen visszaesést követően nagyobb az áremelés.

Az előzetesen kiszivárogtatott információk szerint a díjszabás mértékének el kellene érnie legalább azt a szintet, amivel a biztosítók az idei évre számítottak. Az 1300 cm3-nél kisebb hengerűrtartalmú kocsik tulajdonosai jelenleg a legmagasabb bónuszt (25–30%) figyelembe véve 4300–4400 koronát fizetnek. Ebbe a kategóriába tartozik a hazai autók 40 százaléka. Számukra, az előzetes számítások szerint, a biztosítás még akkor is legfeljebb a jelenlegi szinten maradhat, vagy enyhén nőhet, ha a magasabb bónuszokat is figyelembe vesszük. A nagyobb, 1300–1800 cm3-es motorral rendelkező autók esetében az árak 7400 korona körül kezdődhetnek. Ebbe a csoportba tartozik Szlovákiában minden ötödik gépkocsi. Magasabb áremelésre számíthatnak azok is, akik tavaly igénybe vették a biztosítók kedvezményes, 3500 korona alatti árait a ČSOB-nál, az Allianznál vagy a Kooperativánál. Számukra a díjszabás legkevesebb a harmadával nőhet.

A gépkocsi-tulajdonosok többsége azonban idén is igénybe veheti a biztosítók balesetmentes vezetésért nyújtott kedvezményeit. Ez a sofőrök 90 százalékát érinti. A legnagyobb kedvezményeket azok kaphatják, akik négy éve nem okoztak balesetet. A Kooperativa és a Kommunális Biztosító számukra 40 százalékos bónuszt nyújt. Előzetes információk szerint a ČSOB Biztosító és a Cseh Biztosító legfeljebb 35 százalékos kedvezményt nyújt. Nagyjából hasonló kedvezményekre számíthatunk a többi társaság részéről is, a pontos feltételek azonban egyelőre ismeretlenek. Az Allianz például tavaly az egységes, 25 százalékos bónuszt azoknak is megadta, akik csak az elmúlt évben biztosították be magukat először.

Nemcsak a balesetmentes vezetéssel juthatunk azonban kedvezményekhez. Bizonyára sokan lesznek majd az olyanok, akik az életkoruknak, vagy épp a lakóhelyüknek köszönhetően fizetnek kevesebbet. Idén a Cseh Biztosító és az Allianz is gondolkodik azon, hogy a díjszabás kiszámításánál ez utóbbi kritériumokat is figyelembe veszi. Már tavaly bevezette ezt a rendszert több kisebb társaság, így a Wüstenrot, a Generali, az Uniqa és a ČSOB Biztosító. Ezzel szemben a Kommunális Biztosító például meg szeretne maradni a jelenlegi rendszernél, szerintük ugyanis ezzel indoklatlanul diszkriminálják a példás sofőröket csak a nemük vagy az életkoruk miatt. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?