<p>Kedden jelentette be hivatalosan megalakulását a Híd párt mellett működő női szervezet, az Idea, melynek élén Ožvald Erzsébet, Petra Nagyová-Džerengová, Sárközy Irén, Vitkó Andrea és Csady Zsuzsanna áll. A sajtótájékoztatón a szervezet elképzeléseiről, eszméiről és terveiről tájékoztattak. </p>
Megalakult a Híd mellett működő női szervezet, az Idea
Pozsony |
Ožvald Erzsébet szerint nem kérdéses, hogy éppen a Híd mellett alakult egy ilyen szervezet, hiszen a Híd az együttműködés pártja, és mint olyan tisztában van vele, hogy nagyobb teret kell biztosítani a nők számára. „Olyan teret szeretnék kialakítani, melyben a nők sajátos helyzetével és politikai szerepével foglalkoznánk. Ez a szervezet lehetőséget kínál arra, hogy a nők is érvényesíthessék képességeiket a társadalmi, gazdasági, vállalkozói problémák megoldásában, illetve a szlovákiai családok életszínvonalának javításában,” – nyilatkozta Ožvald Erzsébet, aki szerint fontos, hogy végre egyensúly legyen a politikában, ahol a nők jelenléte csak 30 százalékos. A szervezet a jövőben találkozókat, konferenciákat, előadásokat és szemináriumokat szeretne szervezni, ahol a nők kölcsönös tapasztalatcseréjére kerülne sor. Petra Nagyová-Džerengová elmagyarázta, miért döntött úgy, hogy belép az Ideába és aktívan részt is vállal benne. Szerinte növelni kell a nők szerepvállalását a politikában és a közszférában, mivel egyértelműen kisebbségben vannak. Motiválni szeretné azokat a nőket, akik azt hiszik magukról, hogy nincs lehetőségük vagy esélyük hozzájárulni a közszféra történéseihez. „Meggyőződésem, hogy ha magasabb lenne a nők aránya a politikai életben, sokkal gyorsabban kerülnének elfogadásra a családokat érintő törvények, pozitívabb hozzáállás és empátia érvényesülne a törvényhozásban,“ – mondta Petra Nagyová-Džerengová. A szervezet úgy tervezi, hogy a közeljövőben megszólít minden olyan nőt - akár a Híd tagja, akár nem -, aki magáénak érzi a szervezet céljait. Az első találkozót a nyári hónapokban szeretnék megvalósítani, ahol megbeszélik terveiket és elképzeléseiket, majd szeptemberben egy kongresszus keretében megválasztják a szervezet különböző testületeit is. (Híd, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.