Még várni kell a hitelre

Komárom. A pozsonyi kerületi bíróságon tegnap nyitották fel azokat a borítékokat, amelyek a csődeljárás alatt álló „öreg” hajógyár megvételére vonatkozó árajánlatokat tartalmazták. Ez már az árverés második köre volt, mivel az első sikertelenül zárult.

Komárom. A pozsonyi kerületi bíróságon tegnap nyitották fel azokat a borítékokat, amelyek a csődeljárás alatt álló „öreg” hajógyár megvételére vonatkozó árajánlatokat tartalmazták. Ez már az árverés második köre volt, mivel az első sikertelenül zárult. Nem akadt ugyanis olyan érdeklődő, aki hajlandó lett volna kifizetni a gyárért a mintegy 330 millió koronás hivatalosan felbecsült árat. Ivan Pádej csődbiztos sem a beérkezett pályázatok számával, sem a potenciális vásárlók árajánlataival kapcsolatban nem közölt részleteket. Mindössze annyit árult el, hogy az Equinox Ventures Investment Advisory társaság – amely kiszivárogtatott értesülések szerint az új hajógyár tulajdonosa lesz – nem szerepelt a pályázók között. A csődbiztosnak február 28-áig kell állást foglalnia, és javaslatot tennie a kerületi bíróságnak az eladásra, illetve újabb kör kiírására.

Az elmúlt héten az új hajógyár 966 dolgozója közül 476-an kényszerszabadságukat töltötték. E hét elején kissé javult a helyzet, de az alkalmazottak 30 százaléka továbbra sem vehette fel a munkát – tudtuk meg Jávorka Tamástól, a hajógyár szakszervezeti vezetőjétől. Ők bérük 60 százalékát kapják, ám ha ismét megindul a termelés, túlórák keretében lehetőségük lesz „hozzákeresniük” az elmaradt összeget. A januári alapfizetéseket és a törvényes pótlékokat a napokban kapják meg a gyár dolgozói, ám a teljesítményjutalékok kifizetésére egyelőre nincs pénz.

Annak ellenére, hogy az Eximbank a napokban jóváhagyta a hajógyár számára a 9,2 millió koronás hitelt, amelyből két Rajna típusú hajó építését finanszírozhatja a gyár, a pénzre még várniuk kell. A bank ugyanis több mint egy tucat feltételt támasztott a gyárral szemben, amelyek teljesítéséről most folynak a tárgyalások. Ezek tisztázását követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására. Jaroslav Papp, az új gyár igazgatótanácsának elnöke szerint két-három hét múlva érkezhet meg a pénz a gyár számlájára. Ennek ellenére a hét elejétől folytatják a munkát az említett hajókon, mivel hosszabb kihagyás esetén a gyár kicsúszhatna az átadási határidőből. Az eximbanki hitelen kívül a Csehszlovák Kereskedelmi Banktól is ígéretet kapott a hajógyár arra, hogy a pénzintézet garanciát nyújt két hajótest gyártására. Ezeket április folyamán kezdenék gyártani, mégpedig egy német megrendelő részére. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?