Az Állami Lakásfejlesztési Alap idén eddig már 1400 lakás építésére nyújtott támogatást.
Még van pénz a bérlakásépítés támogatására
Az Állami Lakásfejlesztési Alap kasszájában továbbra is csaknem 50 millió euró található, ezért arra figyelmezteti az önkormányzatokat, hogy még mindig jó eséllyel pályázhatnak a bérlakásépítéssel kapcsolatos támogatásokra.
„Az alap a rendelkezésére álló pénzösszeg felét még nem költötte el, a települési önkormányzatok ezért továbbra is rendkívül jó esélyekkel pályázhatnak a bérlakás-támogatási programban” – mondta el lapunknak Ivan Rudolf, a közlekedési és építésügyi tárca szóvivője, emlékeztetve arra, hogy az önkormányzatok rendkívül kedvező, évi 1 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak hozzá. Az alap egyébként idén eddig már 1400 lakás építésére nyújtott támogatást.
„Szeretnénk felpörgetni a támogatások folyósítását, és nem csupán a bérlakások, hanem a szociális intézmények esetében is. Ha megfelelő módosításokat hajtunk végre a támogatási rendszerben, reményeink szerint tovább nőhet az érdeklődők száma” – tette hozzá Tomáš Lamprecht, az Állami Lakásfejlesztési Alap új vezérigazgatója. Szerinte a települések a támogatást a bérlakások építésére vagy megvásárlására is felhasználhatják, miközben a kevésbé fejlett régiókban a hitelkamat 0 százalékos is lehet. „Az építkezésnél – a kiállított számlák alapján – fokozatosan utaljuk a pénzt, míg a vásárlásnál a használatbavételi engedély bemutatását követően” – mondta Lamprecht.
Az alap csaknem 50 milliós pénzcsomagjából pénzelik azonban az ifjú házasoknak kínált kedvezményes hiteleket, de az egészségkárosultaknak és a gyereküket egyedül nevelő szülőknek folyósított támogatásokat is.
Az Állami Lakásfejlesztési Alap a támogatások népszerűsítése érdekében egy reklámkampányt indít, és személyes találkozókat szerveznek a polgármesterekkel is, miközben a támogatásokkal kapcsolatos összes fontos információt a honlapjukon (www.sfrb.sk) is közzétették.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.