Még több adót sajtolna ki az állam a vállalkozásokból

adóhivatal
Pozsony |

Hatalmas bevételkiesések, megcsappant nyereség, az ötödével több veszteséges vállalkozás – a világjárvány tavaly látványos pusztítást végzett a cégek körében. Az államkassza adóbevételei ennek ellenére jóval kedvezőbben alakultak a vártnál, idén és jövőre pedig már tovább nőhetnek az adóbevételek.

Hogy az elmúlt egy év mekkora pusztítást okozott a szlovákiai cégek körében, az a FinStat legfrissebb felméréséből derül ki. A céginformációs portál az eddig benyújtott adóbevallások alapján hasonlította össze a cégek elmúlt éves gazdasági eredményeit az egy évvel korábbiakkal, és a látvány nem túl rózsás. Március végéig több mint 110 ezer cég nyújtotta be az adóbevallását, amelyeknek az összesített bevételük tavaly 9 százalékkal, a nyereségük pedig majd az ötödével esett vissza. Csaknem az ötödével nőtt a veszteséges cégek száma is.

Több csődeljárás

Az egyes ágazatok között természetesen látványos különbségek vannak, a 33 vizsgált ágazatból azonban tavaly 26-ban csökkentek a bevételek. A legnagyobb visszaesést, majd 40 százalékosat, az idegenforgalomban és az éttermek esetében mérték. Míg ezekben az ágazatokban a vizsgált cégek 2019-ben még 10 millió eurós összesített nyereséget értek el, tavaly 70 millió eurós veszteséggel zárták az évet. A FinStat elemzői szerint ezekben az ágazatokban idén ráadásul tovább romolhat a helyzet, hiszen a vállalkozások nagy része már több hónapja zárva tart. „Csak az elmúlt hónapban, vagyis márciusban 25 csődeljárást hirdettek meg, ami az egy évvel korábbihoz képest 39, az előző hónaphoz képest 67 százalékos növekedésnek számít” – nyilatkozta Jana Marková, a szlovákiai hitelregisztereket kezelő CRIF – Slovak Credit Bureau vezető elemzője.

Kisebb visszaesés

Annak ellenére, hogy a vállalkozások tetemes része egyre nagyobb gondokkal küzd, a kormány egyelőre nem panaszkodhat: az államkassza adóbevételei tavaly a vártnál jóval kisebb mértékben estek vissza, idén pedig már növekedés várható. „Eredetileg azzal számoltunk, hogy az adóbevételek tavaly csaknem 7 százalékkal, vagyis mintegy 2 milliárd euróval maradnak el az egy évvel korábbiaktól, a visszaesés ezzel szemben alig 2 százalékos volt, ami nagyjából 590 millió eurónak felel meg” – állítja Eduard Hagara, a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) igazgatója a legfrissebb elemzésükre hivatkozva.

Hatékony adóbehajtás

Az IFP szerint az 590 millió eurós visszaesés is azzal magyarázható, hogy a lakosság visszafogta a fogyasztását, a fogyasztási adókból így kisebb összeg folyt be, míg a munkára rakódó adóbevételek nem változtak jelentősebb mértékben az egy évvel korábbinál. Hagara szerint a tavalyi visszaesés ráadásul csak átmeneti volt. Az IFP előrejelzése szerint az adóbevételek idén már csaknem 3, jövőre pedig több mint 7 százalékkal nőhetnek, ami az elemzők szerint részben annak lesz köszönhető, hogy az adóhivatalok nagyobb szigorral lépnek majd fel az adóbehajtás hatékonyságának a növelése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?