Még soha nem volt ilyen kevés halálos baleset

Pozsony |

<p>Történelmi értékeket értek el az idei féléves baleseti statisztikák. 2013 első hat hónapjában 6420 közúti baleset történt az országban, 46-tal kevesebb, mint 2012 ugyanazon időszakában; a karambolok során 77 ember halt meg, 62-vel kevesebb az előző év hasonló időszakához képest.</p>

Nemcsak a szigorú szabályok és előírások, hanem a hosszú tél is hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb baleset történt. A hosszan tartó fagyok miatt a sofőrök jóval lassabban vezettek, autó helyett gyakran tömegközlekedési eszközzel utaztak. „A rendőrség is nagyban hozzájárult ehhez a kedvező eredményhez, hiszen a közúti ellenőrzéseket az elmúlt hónapokban főként a balesetveszélyes szakaszokon végezték” – nyilatkozta érdeklődésünkre Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa.A legtöbb baleset pénteken (1072) és csütörtökön (1011) történt, a legkevesebb pedig vasárnap (726). A karambolok alacsonyabb rendű utakon történtek, a sztrádákon és a gyorsforgalmi utakon egyetlen halálos kimenetelű baleset sem történt az első félévben. Gépjárművezetők 5562 balesetet okoztak, ebből 643-at részeg sofőrök. A kerékpározók hibájából 136 karambol történt, háromnak volt halálos áldozata. Gyakran a gyalogosok is megszegik a közúti előírásokat, ez az első félévben 232 balesethez vezetett. A motorkerékpárosok baleseti statisztikája ugrásszerűen javult: míg 2012 első félévében tízen haltak meg, idén már csak ketten. További részletek pénteki nyomtatott kiadásunkban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?