Még mindig ezrek élnek hosszú évekig anyagi szükséghelyzetben

segély
Pozsony |

Szlovákiában még mindig 15 ezer körül mozog azok száma, akik anyagi szükséghelyzetre hivatkozva több mint hét éve folyamatosan állami segélyből élnek. A számuk az elmúlt két évben ugyan enyhén csökkent, időközben azonban több ezerrel ugrott meg az Ukrajnából menekülő rászorulók száma.

„Szlovákiában az elmúlt két évben fokozatosan csökkent az anyagi szükséghelyzet miatt hosszabb ideig, vagyis több mint hét évig állami segélyre szorulók száma: míg 2020 januárjában nagyjából 18 ezer ilyen segélyezett szerepelt a nyilvántartásban, idén májusra ez 15 ezer alá esett vissza” – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrissebb felméréséből.

Állami mentőöv

A hatályos jogszabályok szerint az anyagi szükséghelyzet az az állapot, amikor a háztartás tagjainak a jövedelme nem éri el a létminimum összegét, és a háztartás tagjai nem képesek munkával, tulajdonosi jogaik gyakorlásával vagy más tulajdonjogi viszonyuk és törvényes igényük érvényesítésével biztosítani a jövedelmüket. Alapvető létszükségletnek a napi egyszeri meleg étel, a feltétlenül szükséges ruházat és a szálláshely számít. „Az állami segélyre tartósan rászorulók száma, akik általában tartósan munkanélküliek is, Szlovákiában évek óta aggasztóan magas. A helyzet javításának egyetlen módja a hosszú távú, célzott állami támogatás” – mondta el lapunknak Karol Zimmer, az ÚPSVR vezérigazgatója, aki szerint az elmúlt két évben tapasztalt javulás a hosszabb ideje állástalanok hatékonyabb támogatásának köszönhető.

Jönnek az ukránok

Ami az anyagi szükséghelyzet miatt segélyezettek teljes táborát illeti, ez az elmúlt időszakban tovább bővült, ezúttal azonban az ukrajnai háború elől menekülők miatt. Zimmer szerint májusban az anyagi szükséghelyzet miatt segélyezettek száma meghaladta a 81 ezret, vagyis csaknem 5 ezerrel nőtt az előző hónaphoz képest. A növekedés azonban ezúttal csaknem teljes egészében az ukrajnai menekültek számlájára írható, hiszen a segélyben részesülő szlovák állampolgárok száma csupán 240 fővel nőtt. A 81 ezer segélyezettből májusban így nagyjából 59 ezer volt szlovák állampolgár. A többiek külföldiek, főként ukrán menekültek.

Magasabb létminimum

Rastislav Bednárik, a Munka- és Családkutató Intézet (IVPR) kutatója úgy gondolja, hogy az anyagi szükséghelyzet miatt hosszabb ideje segélyre szoruló szlovák állampolgárok számának a csökkenése az állástalanok számára nyújtott állami támogatásoknak is köszönhető. Bednárik szerint azonban a tartósan munkanélküliek visszajuttatása a munkaerőpiacra nem megy egyik pillanatról a másikra, rövid távon ebből a szempontból így nem várható nagyobb áttörés. E hónaptól ráadásul a segélyre jogosultak száma tovább emelkedik. „Július elsejétől nőtt a létminimum összege. Egy felnőttre számítva ez, az eddigi, havi 218,06 euróról 234,42 euróra emelkedett. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddig megszabottnál magasabb jövedelemmel rendelkezők is jogosultak lesznek a támogatásra” – figyelmeztet Bednárik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?