Még drágább az ételed

Az élelmiszerekhez több mint 6,4 százalékkal drágábban juthatunk hozzá, mint egy évvel ezelőtt
Pozsony |

Szédületes ütemben nőnek az élelmiszerárak Szlovákiában. Az EU 28 tagországa közül szeptemberben csak Lengyelországban volt nagyobb drágulás, mint nálunk, elemzők szerint a kormány is felelős ezért.

„Az elmúlt hónapban átlagosan 4,9%-kal fizettünk többet az élelmiszerekért, mint egy éve. Ennél nagyobb, 6,5%-os drágulás csak Lengyelországban volt, a szlovákiai így a második legnagyobb infláció az élelmiszerek esetében az unióban”

– nyilatkozta Eva Sadovská, a Wood & Company tanácsadó társaság elemzője, az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira hivatkozva.

Összehasonlításképpen: Magyarországon 4,7, Csehországban 2,3, Németországban 1,3, Ausztriában pedig csupán 0,9 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Több olyan tagország is van, ahol stagnálnak az árak, Portugáliában, Írországban, Görögországban és Cipruson pedig olcsóbb az élelmiszer, mint egy éve. Az EU egészét tekintve 2%-os a drágulás.

Sadovská szerint Szlovákiában már tavaly is voltak olyan hónapok, amikor gyorsan nőttek az élelmiszerárak, de a jelenlegi drágulás kiugróan magas.

„Az árvágtához jelentősen hozzájárultak a szlovák kormány szociális intézkedései, vagyis a bérpótlékok és a minimálbér emelése, emiatt megugrottak az élelmiszeripari cégek bérköltségei, amit áremeléssel ellensúlyoznak”

– vallja a Wood & Company elemzője.

A hústermékek drágulásához az afrikai sertéspestis terjedése, a növényi eredetű termékek drágulásához pedig az időjárási kilengések is hozzájárultak. Éppen ezért a zöldségfélék, a krumpli, a zeller, a mák, a vöröshagyma és a sertéshús drágult leginkább.

És hogy mire számíthatunk? Elemzők szerint a gazdasági növekedés várható lassulása miatt a teljes infláció a következő hónapokban már nem nő látványosan, de Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint a legnagyobb drágulás továbbra is az élelmiszereknél várható, és ez éppen a kevésbé tehetős családokat sújtja a legnagyobb mértékben. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?