Mečiar borzolja a kedélyeket

Pozsony |

<p>Egyre több kormánypolitikus foglal állást a mečiari amnesztiák eltörlése mellett, a koalíciós tanács tegnapi ülésén pedig a hírek szerint előrelépés történt az erről szóló vitában. Vladimír Mečiar exkormányfő azonban úgy véli, a koalíciós politikusok Robert Fico fejével játszanak, és nem az övével.&nbsp;</p>

Már több miniszter is állást foglalt az amnesztiák eltörlése kapcsán. Előbb Marek Maďarič kulturális miniszter mondta azt – elsőként a Smerből – hogy ha parlamenti képviselő lenne, az eltörlés mellett szavazna. A tegnapi kormányülés után több tárcavezető is hasonlóan nyilatkozott, többek közt Miroslav Lajčák, Tomáš Drucker, Solymos László és Érsek Árpád. Az SNS két minisztere, Gabriela Matečná és Peter Plavčan kicsit óvatosabb, ők úgy vélik, az amnesztiákat ugyan el kell törölni, de előbb jogi szempontból kell rendbe tenni az egész helyzetet.  A hírek szerint épp az amnesztiák eltörlése körüli jogi vélemények osztják meg a koalíciót, mely szintén szerdán tárgyalt az ügyről – a Híd egyértelműen amellett van, hogy el lehet törölni a mečiari rendeleteket, a két koalíciós partner azonban továbbra is vonakodik. A TASR hírügynökség értesülései szerint két javaslat van az asztalon: az egyik Robert Ficóé, aki – mint korábban beszámoltunk róla – előbb az Alktománybíróságot hatalmazná fel arra, hogy nyilatkozzon az amnesztiák eltörlésének lehetőségéről. A másik Peter Kresák, a Híd alkotmányjogász képviselőjének most készülő, kompromisszumos javaslata. Kresák szerint alkotmánytörvénnyel kell megszüntetni az amnesztiákat, és abban egyúttal lehetővé kell tenni, hogy az Alkotmánybíróság megvizsgálhassa a törvényt. Robert Kaliňák, a Smer belügyminisztere úgy nyilatkozott, a koalíciós tanács ülése után úgy néz ki, a vita nagyot mozdult előre, és intenzíven keresik azt a megoldást, ami az alkotmánnyal is összhangban van. Bugár Béla, a Híd elnöke lapunknak óvatosabban fogalmazott. „Megállapodtunk abban az irányban, amerre vinni akarjuk a szakemberekkel a dolgot, de nem merném azt mondani, hogy van egyezség. Szerintünk először meg kell szavazni az amnesztiák eltörlését, a másik két pártnak pedig nem ez a véleménye” – mondta lapunknak. Hozzátette, a kérdés továbbra is az, milyen úton jutnak el az amnesztia eltörléséig, erről pedig szélesebb körben szakemberekkel fognak tárgyalni. Ha nem lesz megegyezés, a márciusi parlamenti ülésszakon a koalíciós többség tovább halaszthatja a szavazást Ján Budaj (OĽaNO) jelenleg második olvasatban lévő törvényjavaslatáról.  Bugár kedd este Vladimír Mečiarral vitázott a TA3 televízióban – a vitát csaknem negyedmillió ember követte figyelemmel. Mečiar a műsorban arról beszélt: nem fél attól, hogy az amnesztiák eltörlésével neki bármi baja esne. „Fico fejével játszanak, nem az enyémmel” – szögezte le.  Mečiar csak blöffölhet Vladimír Mečiar volt kormányfő nem változott semmit, folyamatosan hazudott a TA3 keddi vitaműsorában – ebben vitapartnere, Bugár Béla és Grigorij Mesežnikov politikai elemző is egyetértett az Új Szónak nyilatkozva. Mečiar arról beszélt, biztos abban, hogy őt az amnesztiák eltörlésével semmi baj nem érheti, itt a jelenlegi kormánykoalíció és Robert Fico feje van a játékban. Bugár Béla szerint Mečiar ezzel el akarja terelni a figyelmet saját magáról, az amnesztiák ügye nem Ficóról és a jelenlegi kormányról szól.  ITT NÉZHETI ÚJRA A MEČIAR-BUGÁR VITÁT Grigorij Mesežnikov lapunknak azt mondta, Mečiar ezen állítása is teljes ostobaság, s az egész vitaműsorban jellemző volt rá, hogy mintha egy teljesen más valóságról beszélt volna a 90-es évek történéseivel kapcsolatban. „Itt a törvénytelenségek leleplezéséről és megbüntetéséről van szó” – tette hozzá. Véleménye szerint a kijelentésnek lehetett egy másik kontextusa is, mely szerint Mečiar ezzel üzenhetett Ficónak, hogy ha az amnesztiák eltörlésének útjára lép, az exkormányfőnek vannak bizonyos információi, melyeket előránthat majd vele kapcsolatban. Az elemző azonban úgy gondolja, Mečiarnak már nincs lehetősége felkavarni az állóvizet, inkább attól tart, hogy mások állnak majd elő olyan információkkal, melyek tovább csorbíthatják „államalapítói képét”.  Marek Vagovič, az Aktuality.sk ismert oknyomozó újságírója, a Smer oligarchahátterét feltáró sikerkönyv szerzője szerint Mečiarnak igaza lehet abban, hogy az amnesztiák eltörlése esetén sem csattanna rajta az ostor. „Problémái inkább az SIS volt igazgatójának, Ivan Lexának lennének” – mondta lapunknak. Azzal kapcsolatban, lehet-e Mečiarnak bármilyen információja, ami kárt okozhatna Ficónak, azt mondta, az exkormányfő szerinte blöfföl. „Bár nem kizárt, hogy lehetnek információi a Smer finanszírozásának hátteréről. Azok az oligarchák, akik ma Ficót támogatják, a múltban a HZDS-szel, Mečiar pártjával dolgoztak. Ez azt jelenti, hogy Mečiarnak első kézből lehetnek információi, bár soha sem hozott nyilvánosságra bizonyítékokat” – tette hozzá.  Vagovič hozzáteszi, az azonban megbonthatja a jelenlegi kormánykoalíció stabilitását, ha képviselőinek egy része az amnesztiák eltörlése mellett szavaz. „Nem beszélve arról, hogy ez precedens lenne, ami abba torkollhat, hogy a nyilvánosság más nagy botrányokban is felelősségvállalást követel majd. Szélesebb értelemben így valóban Fico jövője is játékba kerülhet” – véli az újságíró.  KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: CSATORNABŰZ Mesežnikov óvatos prognózisa szerint elképzelhető, hogy végül akad majd annyi kormánypárti képviselő, hogy az amnesztiák eltörlését végül megszavazzák a parlamentben, ám teljes koalíciós egységet nem tart valószínűnek. A Smer álláspontjában beállt fordulatot a hatalmas társadalmi nyomásnak tulajdonítja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?