Mečiar 1234 nap után

Pozsony. Botrányos megjegyzések, közbekiabálások és uszítások nélkül, viszonylag nyugodt hangnemben kezdődött a kormányprogramról szóló parlamenti vita. Vojtech Tkáč HZDS-es képviselőt kivéve az összes honatya megjelent a parlamentben – Tkáč is igazoltan hiányzott, szolgálati úton volt.

Pozsony. Botrányos megjegyzések, közbekiabálások és uszítások nélkül, viszonylag nyugodt hangnemben kezdődött a kormányprogramról szóló parlamenti vita. Vojtech Tkáč HZDS-es képviselőt kivéve az összes honatya megjelent a parlamentben – Tkáč is igazoltan hiányzott, szolgálati úton volt. Farkas Pál, a költségvetési bizottság elnöke öszszegezte a bizottságok álláspontját, és javasolta: szavazzanak bizalmat a Dzurinda-kabinetnek. Utána következett a parlamenti frakciók egy-egy képviselőjének a beszéde. Az ellenzékiek a kormánypártiaknál lényegesen hosszabb előadást tartottak, és valamennyien bírálták a kormányprogramot. „A dokumentum annyira általános, hogy bizonyos szempontból egyes részeit már most teljesítettnek tekinthetjük” – mondta Robert Fico, majd egy órával később szinte ugyanezt ismételte meg a kommunista pártelnök is. A Smer elnöke szerint a program tele van frázisokkal, szociális cinizmussal, és nem orvosolja a polgárok gondjait. Ezzel Jozef Ševc és Vladimír Mečiar is egyetértett. A HZDS elnöke tegnap 1234 napos „parlamenti hallgatás” után szónokolt ismét a honatyák előtt: utoljára 1998. augusztus 25-én tartott beszédet az akkori parlament alakuló ülésén, majd lemondott mandátumáról Ivan Lexa javára. Az ellenzékiek szerint ugyan a Dzurinda-kabinet prioritásai közé tartozik az integráció, de a kormányprogram arra már nem ad választ, mi vár az országra a csatlakozás után. Fico szerint Szlovákia óriási csatlakozási sokkot fog átélni. Mečiar kifogásolta, hogy a Dzurinda-kabinet nem akarja megváltoztatni a választási rendszert. Szerinte a parlament kétkamarás lehetne, és össze lehetne vonni az államfői és miniszterelnöki funkciót. A földügyek rendezésével kapcsolatos elképzelést Mečiar alkotmányellenesnek minősítette. A koalíciós frakciók felszólalói tömören visszautasították az ellenzéki bírálatot, és kijelentették: támogatják a programnyilatkozatot. Mikuláš Dzurinda az ellenzéki kritikát megalapozatlannak, demagógnak és populistának tartja, szerinte Fico és Mečiar semmilyen alternatívát és megoldási javaslatokat nem kínál. Ennek ellenére a vita jó benyomást tett rá, mert a honatyák kulturáltan ütköztették nézeteiket. A vitába 63 képviselő jelentkezett írásban, ebből mintegy ötven ellenzéki. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?