Matovič úgy látja, el akarják hallgattatni a Haščákkal kapcsolatos határozattal

Igor Matovič

Igor Matovič, az OĽaNO és barátok (OĽaNO a priatelia) mozgalom vezetője az elhallgattatására irányuló törekvésnek tartja azt a bírósági rendelkezést, amelynek értelmében tartózkodnia kell a Jaroslav Haščák pénzemberről szóló hamis, sértő és rágalmazó kijelentések közzétételétől és terjesztésétől. A hivatalos ítéletet még nem kapta kézhez – mondta a pénteki sajtótájékoztatón.

„Meglátom, mit kézbesítenek nekem, és aszerint fogok eljárni. Ha a bíróság döntése összhangban van a közérdekkel, tiszteletben fogom tartani. Ha nem, akkor nem” – mondta Matovič, és kijelentette, továbbra is „el akarja mondani az igazat” a pénzemberről, akár óhajtja, akár nem.

Milan Vetrák, a mozgalom tagja rámutatott, hogy a bírósági intézkedés ellen lehet fellebbezni. „Az ilyen intézkedés úgy születik, hogy a bíróság nem ad lehetőséget a másik fél meghallgatásra. Vagyis a bíróság csak azokból az ostobaságokból indult ki, amiket Haščák összehordott” – mutatott rá.

A Nagyszombati Kerületi Bíróság rendelte el az intézkedést. Az OĽaNO és barátok (OĽaNO a priatelia) mozgalomnak, és Igor Matovičnak, a mozgalom elnökének tartózkodnia kell a Jaroslav Haščák pénzemberről szóló hamis, sértő és rágalmazó állítások közzétételétől és terjesztésétől. Erről a Haščákot képviselő ügyvédi iroda tájékoztatott.

Az Új Szó kiadója, a DUEL – PRESS, s.r.o a Penta tulajdona.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?