Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter megkapta a Za ľudí vezetésének jóváhagyását az orosz Szputnyik V vakcina megvásárlásához – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök. A kormányfő elismerte, hogy a vásárlás feszültséget okozott a koalícióban, és úgy fogalmazott, a Za ľudí pártban belső ellentétek vannak. Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke visszautasította, hogy a pártja egyetértett a Szputnyik vakcinák megvásárlásával.
Matovič szerint indokolatlan lenne a Za ľudí távozása
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a Za ľudí elutasította a kormányülésen a vakcinák beszerzésére vonatkozó javaslatot. „Úgy reagáltak, hogy Krajčí, ha akarja, szabadon megvásárolhatja az oltóanyagot, megvannak ehhez a kompetenciái” – mondta, hozzátéve, hogy sem Krajčít, sem őt nem lehet azzal vádolni, hogy önkényesen döntöttek. Emlékeztetett a Za ľudí elnöke, Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, illetve az párt alelnöke, Mária Kolíková igazságügyi miniszter nyilatkozataira is.
Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszternek arra a kijelentésére, hogy az oltóanyag a hibrid hadviselés eszköze, a kormányfő úgy reagált: teljesen felesleges politikai síkra terelni ezt a kérdést. „A Szputnyik V gyógyszer, oltóanyag, mint az összes többi” – jegyezte meg. Szerinte nem kellene azon gondolkodnunk, honnan jött a vakcina. Ismét arra kérte a koalíciós partnereket, tegyék most félre a politikát. Visszautasította, hogy a vakcinát „üdvözölni” ment volna a repülőtérre. Azt mondta, az csak egy sajtótájékoztató volt.
Azzal kapcsolatban, hogy előzetesen nem hozták nyilvánosságra, hogy Oroszországgal tárgyalnak, Matovič azt mondta, attól tartottak, hogy ellenállást váltana ki az oltóanyag beszerzéséről folytatott tárgyalás, ami az orosz felet visszatarthatta volna a szerződés aláírásától. Hozzátette, a szerződést csak szombat este írták alá.
Arra, hogy Tomáš Valášek, a Za ľudí képviselője távozik a koalícióból és a pártból, azt mondta, hogy a képviselő olyan helyzetre várt, amelyben elég „szexi” lesz a távozása.
A miniszterelnök közölte, Andrej Dankónak, a parlamenten kívüli SAS elnökének, a parlament volt elnökének semmi köze a vakcina megrendeléséhez. Danko erre azt válaszolta, az egész ország tudja, hogy a miniszterelnök munkamódszere a konfliktus és a hazugság. „Elismerem, amiért hozzájárult a Szputnyik vakcina beszerzéséhez, és sajnálom, hogy miniszterelnökként ő nem képes elismerni a segítséget és azokat a kapcsolatokat, amelyeket négy évig építünk Oroszországgal” – mondta.
Arra a kérdésre, miért nem tárgyalt a többi rendelkezésre álló oltóanyag szállításáról, azt válaszolta, hogy például az AstraZeneca vakcinájának beszerzéséről kizárólag az Európai Bizottság tárgyalhat.
Arra a felvetésre, hogy azok, akiket a Szputnyik V-vel oltottak be, nem kapnák meg az Európai Unió érvényes oltási igazolványát, a közösségi hálón azt válaszolta a kormányfő, nem fogja megengedni, hátrányosan megkülönböztessék őket az Európai Unión belül.
Remišová a Szputnyik vásárlásával kapcsolatban elhatárolódott a kormányfő kijelentésétől. „A Za ľudí nem értett egyet a regisztrálatlan vakcinák megvásárlásával és felhasználásával, és ezt az álláspontunkat világosan közöltük” – jelentette ki Remišová.
Hétfőn a miniszterelnök kétmillió orosz Szputnyik V-vakcina megvásárlását jelentette be a kassai repülőtéren, akkor érkezett meg az első szállítmány. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi minisztere kivételt adott a nem regisztrált oltóanyag használatára. A vakcinavásárlás feszültséget okozott a koalícióban. Ennek eredményeként Tomáš Valášek parlamenti képviselő, az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke bejelentette, távozik a Za ľudí pártból és a koalícióból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.