Matovič szerint Kiskáék belépnek a koalícióba

Matovič Kiska
Pozsony |

A kormányalakítással megbízott Igor Matovič, az OĽaNO elnöke ebben a pillanatban úgy véli, hogy a koalícióba a Za ľudí párt is belép. Ezt azután jelentette ki, hogy csütörtökön találkozott Andrej Kiskával, a Za ľudí elnökével. Ha Kiska pártja mégis máshogy döntene, hármas koalíció fog létrejönni. Az OĽaNO elnöke hozzátette: csütörtök este találkoznak a koalícióra lépő pártok vezetői. Még elválik, hogy négyes, vagy hármas találkozó lesz-e.

„Úgy érzem, hogy a Za ľudí párt választói is pozitív döntést várnak, tehát hogy a párt csatlakozik a mi közös harcunkhoz, és nem vonul Kotlebával és Ficóval együtt ellenzékbe” – ecsetelte Matovič, hozzátéve: a mozgalma azonnal reagálni fog a Za ľudí elnökségi határozatára.

A leendő miniszterelnök bevallása szerint a találkozón a jövőbeni kormány „tisztaságát” biztosító intézkedésekkel kapcsolatos kérdéseket válaszolta meg. Szóba kerültek a Za ľudí jelöltjei is, de konkrét neveket Matovič egyelőre nem említett.

Az OĽaNO elnöke be akarja vezetni a nyílt kormányzás elvét, ami azt jelentené, hogy minden nyilvános lenne, ami nincs titkosítva. Elismételte: javasolni fogja, hogy hozzanak létre egy oknyomozó újságírást támogató, állami alapítványt. A támogatások felhasználásáról maguk az újságírók döntenének. Matovič azt szeretné, ha a regionális újságírók is foglalkozhatnának oknyomozással.

A leendő kormányfő célja, hogy az egyes pártok konszenzusra jussanak a kormány összetételét illetően. Úgy érzi, mindegyik partner hajlandó a kompromisszumra.

„Ha valamelyik poszttal kapcsolatban problémák merülnek fel, az adott partner inkább lemond róla, csak hogy megmaradjon a »családi béke«”

– fűzte hozzá.

Matovič ismét leszögezte: Martin Borguľa volt pozsonyi önkormányzati képviselő, és a Smer volt tagja nem fog semmilyen pozíciót betölteni a kormányban.

Az ún. keresztellenőrzésekkel kapcsolatban Matovič kijelentette: annak, hogy a minisztert és az államtitkárt más-más párt jelöli, nem látja túl sok értelmét, ha az utóbbi csak „dísznek van”, tehát nem férhet hozzá a fontos információkhoz. Matovič inkább a „tárcák feletti” ellenőrzést preferálná. Ezt szolgálná az információkhoz való szabad hozzáférést biztosító, hatékony törvény, a nyílt kormányzás elve és az oknyomozó újságírókat támogató alapítvány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?