Matovič szerint ideje lenne leváltani Lengvarskýt

Igor Matovič Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) leváltaná Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügy-minisztert. Mint mondta, az egészségügyi tárca vezetője rengeteget hibázott, ezért helyénvaló lenne őt leváltani.

Matovič sajnálatát fejezte ki azt illetően, hogy az egészségügyi tárca habozik a helyreállítási terv megvalósításával a régi kórházak felújítását, valamint az újak építését illetően. „Egy éve fogadták el a helyreállítási tervet, ebből még a mai napig sem valósult meg semmi. Ez a forgatókönyv kezd arra hasonlítani, amikor 2020 szeptemberében jóváhagytuk az 575 millió eurós anyagot a kórházak adósságmentesítésére” – mondta a pénzügyminiszter, aki szerint az egészségügyi minisztérium azóta sem törődik a probléma megoldásával.

Matovič szerint a koalíciós nézeteltérések miatt nem lehetséges Lengvarskýt Marek Krajčí (OĽaNO) korábbi egészségügy-miniszterre cserélni. Úgy véli, ez a kormányfő feladata lenne, akinek már többször is javasolta Lengvarský menesztését. 

Richard Raši, független képviselő kedden arról beszélt, hogy a tárca élén történt változás ellenére a minisztériumot továbbra is ugyanazok a személyek irányítják. „Az egészségügyi minisztérium emberei nyíltan beszélnek arról, hogy függetlenül attól, mit tesz a miniszter, ugyanúgy Krajčí, Heger és Matovič dönt mindenről” – mondta.

Martina Antošová, aki előkészíti a turócszentmártoni kórház felépítését, a Denník N-nek korábban arról beszélt, hogy Krajčínak is van beleszólása abba, hogy melyik kórházat újítják fel a helyreállítási alap pénzéből. Elmondása szerint Krajčí Matovičot is tanácsokkal látja el, a pénzügyminiszter azonban cáfolja ezt. Mint mondta, több forrás is megerősítette, hogy a projektekről Helena Hlubocká is döntést hozhat, aki korábban Krajčí asszisztenseként dolgozott, most pedig Heger tanácsadója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?