Matovič szerint butaság lett volna ellenzéki nagykoalíciót létrehozni

igor matovič
Pozsony |

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke szerint butaság lett volna nagykoalíciót létrehozniuk az ellenzéki demokratikus pártoknak.

„Egy csomó ember nem lett volna hajlandó szavazni egy ilyen széles, beazonosíthatatlan tákolmányra”

– reagált a közösségi hálón Matovič arra, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni csütörtökön a választás előtti együttműködésről. 

Ahogy fogalmazott, olyasmi létrehozását javasolni, aminek nincs esélye, nem annak őszinte megnyilvánulása, hogy megakadályozzuk az ellenzéki demokratikus szavazatok elveszését. Indoklásként a KDH-t hozta fel, amely mindenáron egyedül akar indulni a választáson.

„Sajnálom, hogy egyesek szándékosan elszabotálták ennek az egyébként észszerű koalíciónak a létrehozására vonatkozó javaslatot”

– tette hozzá.

Alojz Hlina, a KDH elnöke úgy reagált Andrej Kiska csütörtöki bejelentésére, hogy csak bűnbakot keres, így akarja megmagyarázni, miért nem jött létre az ellenzéki összefogás, és arra, hogy a Za ľudí egyedül indul a választáson. „Arra kértem Kiskát, hogy ne vonja be a KDH-t ezekbe a játékokba, sajnálatos, hogy nem teljesíti ezt a kérést" - mondta Hlina, aki megismételte, hogy a kereszténydemokraták támogatják a politikai pártok összefogását, ha abban van logika.

Az ellenzéki pártok vezetői csütörtökön nem tudtak megegyezni a közös indulásról. A parlamenten kívüli Za ľudí  bejelentette, egyedül indul a választáson, senkivel nem lép választási koalícióra. Andrej Kiska pártelnök ezt azzal indokolta, hogy nem teljesültek az elképzeléseik egy közös nagykoalíció kialakításáról, amelyben az összes demokratikus ellenzéki párt részt vett volna.

Kapcsolódó cikkünk

Az SaS is önállóan indul. A párt elnöke azt mondta, nem tart attól, hogy a liberálisok nem jutnak be a parlamentbe. Az SaS elnöke szerint amiatt, hogy nem jött létre a nagykoalíció, nem romlik meg a viszony a pártok között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?