Matovič: "rabszolgákkal" építtetik a sztrádákat

Pozsony |

<p>Szlovákiában a 21. században is rabszolgaság van, egyes munkáltatók ugyanis feketén dolgoztatják a munkásokat, mindenféle szerződés és rendes bérezés nélkül - jelentette ki mai sajtótájékoztatóján az OĽaNO-NOVA elnöke, Igor Matovič.&nbsp;</p>

Matovič az információit azoknak a tanúknak a vallomásaira alapozza, akik egy munkaközvetítő cégnél voltak alkalmazásban, és autópálya-építésekhez kerestek embereket. Az egyik tanú, Tomáš Diškanc szerint az építőmunkásokat napi 12 órát dolgoztatták, egymás után akár 27 napon keresztül is, szünet nélkül. Matovič egy kiszucaújhelyi munkáltatót említett, aki elmondása szerint Ferrarin jár, a feleségének pedig egy Mercedes ML és egy Mercedes S típusú luxusautója van, utóbbi mintegy 200 ezer eurót ér. Ez az illető a képviselő szerint legalább négyszáz embert dolgoztat feketén, mindenféle következmény nélkül.  Matovič állítja: egy munkafelügyeleti alkalmazottat is megpróbáltak megfélemlíteni, aki a D3-as autópálya Zsolna melletti szakaszának építkezésére érkezett előzetes bejelentés nélkül. A munkaügyi felügyelőségen a képviselő elmondása szerint a Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság (NDS) vezetősége kérte számon a kéretlen látogatást. A Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság állásfoglalásában tagadja, hogy bármilyen módon hozzájárult volna a munkások illegális alkalmazásához, illetve hogy megfélemlítette vagy befolyásolta volna a zsolnai munkafelügyelőség alkalmazottját. A Matovič által említett munkaközvetítő céggel nincsen szerződésük, ugyanakkor beismerik: nem kizárt, hogy ez biztosította a munkaerőt a jóváhagyott munkáltatóknak. Ezt azonban az NDS nem tudja befolyásolni. A munkáltató és az alkalmazott közötti jogviszonyért kizárólag az építkezés kivitelezője felelős - zárul a közlemény.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?