Matovič nem óhajt együttműködni Pellegrinivel

Matovič Pellegrini
Pozsony |

Igor Matovic (OĽaNO) miniszterelnök nem óhajt együttműködni Peter Pellegrinivel. Matovič szerint Pellegrini 20 évig becsülettel falazott a maffiának, és őszintén mellettük állt. A miniszterelnök a kormányülést követő sajtótájékoztatón mondta ezt, Pellegrini Smerből való távozására reagálva.

„Számomra nem különböznek egymástól azok, akik bűncselekményeket követnek el, és azok, akik falaznak nekik. Pellegrini hosszú ideig kiszolgálta a szlovák politikai maffiát, úgyhogy nincs joga azt állítani, hogy ő az új ember és ő jelenti Szlovákia újjáéledését” – mondta, majd hozzátette, Pellegrini ugyanaz a személy „csak most köpönyeget fordított”.

„A választás előtt megmondtuk, hogy nem fogunk együttműködni a Smerrel, sem a Smer klónjával. Nem is fogunk”

– jelentette ki Matovič.

Peter Pellegrini szerdán jelentette be, hogy kilép a Smerből. Közölte, nem ebben a pártban képzeli el politikai jövőjét, lemond alelnöki posztjáról, és – ahogy fogalmazott – a Smer márkanevet meghagyja Robert Ficónak, a párt elnökének és „alapító atyjának”. Nem zárta ki, hogy új pártot alapít, nem akarja átvenni a már meglévő szubjektumot. A szociáldemokrácia útján akar haladni továbbra is.

Kapcsolódó cikkünk

Pellegrini kilép a Smerből

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?