Matovič most Kolíkovát bírálta

Igor Matovič Mária Kolíková
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) Mária Kolíková (SaS) igazságügy-minisztert bírálta a TA3 vasárnapi műsorában. A pénzügyminiszter szerint Kolíková kommunikációja elégtelen az igazságügyi reformját illetően.

Matovič szerint Kolíková nem várhatja el, hogy a papírra vetett tervezetet kommunikáció nélkül támogassák. Mint mondta, ezért megérti Boris Kollár (Sme rodina) házelnököt, aki fenntartásokkal áll a reformhoz.

„Egy becsületes reformnak a véleménynyilvánításról kell szólnia” – fűzte hozzá.

Matovič elmondta, csütörtökön találkozott Kollárral, akivel az igazságügyi reform mellett a kórházreformról is beszéltek. Utóbbit illetően elmondta, a reformról többet kellene beszélni, ezzel pedig akár a Sme rodina támogatását is el lehetne érni. A pénzügyminiszter továbbra is úgy véli, hogy Kolláréknak a koalícióban kell maradniuk. Hozzátette: a Sme rodina felelősségteljesebb koalíciós társnak bizonyul, mint a Richard Sulík vezette SaS.

A pénzügyminiszter emellett arról is beszélt, hogy a Covid-lottó és a közvetítői bónusz is véget ér október 31-én. Kritizálta az átoltottságot, amely jelenleg az országban 43 százalék. Becslései szerint karácsonyra rendkívül sok beteg szorul majd kórházi ellátásra, és jelentősen nő majd a járvány halálos áldozatainak száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?