Matovič: Korrekt volt az államfő beszéde

matovič čaputová

Kiegyensúlyozott, korrekt és méltóságteljes volt a köztársasági elnök országértékelő beszéde – mondta Igor Matovič miniszterelnök (OĽaNO) Zuzana Čaputová parlamentben elhangzott beszédéről. Megjegyezte, hogy sokkal kevesebb volt benne a kritika, mint a dicséret, a kritikákat pedig indokoltnak tartja. Elmondása szerint az államfő emlékeztetett a választási ígéretekre, és arra, hogy az átláthatósághoz vezető útnak is transzparensnek kell lennie. „Ezen az úton kell haladni" - mondta.

Matovič szerint a beszéd kiegyensúlyozott, jó és korrekt volt az ország, a politikusok és az emberek szempontjából is. A miniszterelnök elmondta, a beszéd érintette az ügyészség témáját és a jogalkotási folyamattal kapcsolatos fenntartásokat is. „Ha a sorok között az merül fel, hogy a képviselői javaslat nem rendes jogalkotási folyamat, akkor meg kell változtatni az alkotmányt, és meg kell fosztani a képviselőket a törvényjavaslatok előterjesztésének jogától. Én rendes jogalkotási folyamatnak tartom a képviselői javaslat előterjesztését" - mondta a sajtónak a kormányfő.

Az elnök szavaira, miszerint nincs tisztességes vita a kulturális-etikai témákról, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy ebben a médiának is szerepe van. „Úgy vélem, a média régen ijesztgetett azzal, hogy ilyen változások lesznek, és ők állították be mumusként a képviselőinket is. Ez sokkal kevéssé volt összhangban a valósággal" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?