Matovič kerekasztal-beszélgetésre hívja Čaputovát, Mikloškot és Mistríket

Pozsony |

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője kerekasztal-beszélgetésre hívja Zuzana Čaputová, František Mikloško és Robert Mistrík államfőjelölteket. 

Továbbra is azt gondolja, hogy a három jelöltnek még az elnökválasztás első fordulója előtt meg kellene egyeznie abban, hogy csak az egyikük indul, akit aztán az OĽaNO is támogatni fog. A találkozóra a napokban kerülhet sor.
 

„Mindhárom jelölt jó, de nem lehet három elnökünk” – figyelmeztetett az ellenzéki politikus. Azt, hogy Mikloško nem akar visszalépni, Matovič felelőtlenségnek tartja.

Hogy a három jelölt eljön-e tárgyalni, Matovič nem tudta megmondani. „Nagyon remélem, hogy igen. De ha elakadnak már az első forduló előtt, és azt mondják, hogy ez a saját játékuk, tehát a magamutogatás fontosabb nekik, és nem tudják elfojtani az egójukat, akkor felelőtlenül járnak el. Két hónapig versenyezhetnek, de ha nem tudják meggyőzni az embereket, legyen csak egy jelölt. Semmi egyébről nincsen szó” – tette hozzá Matovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?