Matovič azt javasolja, gyilkosság és nemi erőszak sose évüljön el

matovic kp

Igor Matovič (Slovensko, KÚ, Za ľudí) képviselő a Btk-módosítás vitájában azt javasolta, hogy gyilkosság, nemi erőszak és fiatalkorúak elleni szexuális visszaéléseknél egyáltalán ne legyen elévülési idő.

Érvelése szerint Magyarországon és Nagy-Britanniában is ez érvényes. Felszólította a kormánypártokat, hogy a javaslatot a nők érdekében, egyfajta bocsánatkérő gesztusként szavazzák meg. A terítéken levő új módosítástervezet szerint nemi erőszaknál mégis megmaradna az eredeti, 20 éves elévülési idő.

„A gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen bűncselekmények jelentését gyakran addig halogatják az áldozatok, míg végül elévül, az elkövetők pedig büntetlenek maradnak, és további bűncselekményeket követnek el” – érvelt Matovič a parlamenti vitában.

Martina Holečková (KDH) rámutatott, hogy az eredeti elévülési idő visszaállítása rendkívül fontos az igazságszolgáltatás és az áldozatok védelme szempontjából.

Beáta Jurík (PS) emlékeztetett, hogy a szexuális visszaélések azok közé a bűncselekmények közé tartoznak, amelynél a legnagyobb arányban nem tesznek feljelentést az áldozatok, és konkrét eseteket ismertetett. Hozzátette, ennek oka, hogy az áldozatok nem bíznak a hatóságokban, az igazságszolgáltatásban, nemi előítéletekkel és helytelen hozzáállással kell szembesülniük. Jurík olyan esetekre is kitért, amikor gyerekek vannak bízva az elkövető felügyeletére, és ezeknél nagyon magas a bűnismétlés aránya. Főleg a fiatalkorúak elleni bűncselekményeknél kellően hosszú elévülési időt kell bevezetni, vagy eltörölni az elévülést, mivel ezek az áldozatok gyakran inkább hosszú időre elnyomják magukban ezeket a traumákat.

A képviselő azt is hangsúlyozta, a nemi erőszak egyben óriási sokk is, és szégyenérzettel párosul. Az újabb módosítást Beáta Jurík az ellenzéki képviselőnők győzelmének, de főleg „az összes nő és áldozat győzelmének” tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?