Matovič: A maffia retteg attól, hogy Daniel Lipšicből főügyész lehet

Igor Matovič

A maffia retteg attól, hogy Daniel Lipšic a főügyészi pozícióból a nyakára fog lépni. Ezt a csütörtöki kormányülés után jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő arra a kérdésre reagálva, vajon a koalíció nem fogja-e készakarva úgy módosítani a vonatkozó jogszabályt, hogy az ügyvédként dolgozó Lipšic is jelöltethesse magát a posztra. A miniszterelnök szerint a maffia mindent elkövet annak érdekében, hogy Lipšicet rossz színben tüntesse fel.

Matovič ezzel kapcsolatban megjegyezte: a kormányprogramba is belefoglalták, hogy bővíteni fogják a lehetséges jelöltek körét. Ez azt jelentené, hogy mindenki, akinek jogi végzettsége van, jelöltethetné magát a főügyészi posztra. A kormányfő bízik benne, hogy a nyílt meghallgatásra több „becsületes ember” is jelentkezni fog.

Zuzana Čaputová államfő a napokban többször is azt nyilatkozta, hogy szerinte aggályos lenne kizárólag Lipšic miatt módosítani a vonatkozó jogszabályt. Matovič nem tudja, az elnök asszony mire alapozza ezt a véleményét.

A napokban több lehetséges főügyészjelölt neve is felmerült, Daniel Lipšicé mellett Ján Šantáé, Maroš Žilinkáé, Ján Hrivnáké, Vasiľ Špirkáé és Jozef Čentéšé is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?