Matovič: a Híd már bejutott, szavazzanak az MKP-ra

Pozsony |

<p>A nem politikus politikus, aki praktikáival elérte, hogy az ellenzéki pártok vonakodnak a vele való közös kormányzás gondolatától.&nbsp;Most mégis teljes körű összefogást sürget Fico ellen, s állítja, újra a&nbsp;magyarok&nbsp;menthetik meg Szlovákiát.&nbsp;Igor&nbsp;Matovič.&nbsp;</p>

Lassan hat éve már, hogy a politikában van. Politikusnak érzi már magát? 
Nem érzem magam klasszikus szlovák politikusnak, olyannak, aki a politikát a meggazdagodás eszközeként űzi. Olyan politikusnak érzem magam, aki a politikát közszolgálatnak tekinti. 

Mit tekint politikusi pályafutása legnagyobb sikerének? 

Ellenzékből nem sokat lehet tenni, sokkal többet kormányzati pozícióból. Azt gondolom, jó ellenzéki mozgalom voltunk, sok lenyúlásra hívtuk fel a figyelmet. A legnagyobb sikerünk pedig a mostani jelöltlistánk, amelyen egy egész sor kitűnő személyiséget vonultatunk fel. Vannak köztük civil aktivisták, úgynevezett fehér hollók – olyan emberek, akik a saját munkahelyüket is kockára téve figyelmeztettek a korrupcióra. S nagyon büszke vagyok arra, hogy a mostani parlamenti képviselők habozás nélkül beleegyeztek, hogy a lista utolsó helyeiről küzdenek meg a bejutásért. 

Azt mondja, valódi eredményeket kormánypozícióból lehet csak elérni. Önök azonban hatéves ténykedésükkel elérték, hogy sokak számára elfogadhatatlanok koalíciós partnerként. 

Ha mi azt mondjuk, hogy a lehetséges kormányalakítás fő feltétele részünkről az, hogy a kormány ne lopjon, az természetesen sokaknak nem tetszik. Egyébként az utóbbi időben csak Bugár Béla részéről emlékszem ilyen kategorikus kijelentésre, de azóta ő is folyamatosan enyhíti a kommunikációját. Személyes véleményem az, hogy ha a tolvaj pártok – a Smer és az SNS – nem szerzik meg a többséget a választásokon, minden ellenzéki pártnak kutya kötelessége lesz, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, és alternatívát kínáljon fel az embereknek.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"217156","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"327","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Itt azonban arról van szó, hogy némely lépéseivel, például amikor titokban rögzítette a Radoslav Procházkával folytatott beszélgetést, megbízhatatlanná vált a lehetséges partnerek szemében. Így utólag nem bánta meg ezt a lépését? 

Egyetlen egyszer tettem ilyet, Procházka esetében. Tudtam, ha a rendőrségen teszek bejelentést, azonnal leadják a drótot Procházkának, aki jó kapcsolatban van Kaliňák belügyminiszterrel. Kétségbeesett tett volt, de az vezérelt, hogy rámutassak Procházka kétszínűségére. S utólag úgy tűnik, igazam volt, mert többen figyelmeztetnek a Sieť kétes anyagi hátterére, amiről semmit sem tudunk. A jövőben azonban nem szándékozom hasonló praktikákkal élni, mert látom, mennyire feldühítette ez mondjuk Bugárt, s nem szándékom ezeket az embereket provokálni. 

Azok után, amit a Sieťről elmondott, hajlandó lenne mégis koalícióra lépni vele? 

Igen, mert a Smerhez képest a kisebbik rossznak tartom őket. Úgy gondolom, egy koalíción belül a Sieť ellenőrizhető, a Smer viszont nem, mert a korrupció a párt DNS-ébe van beleírva. 

Folyamatosan hangoztatja, hogy független személyiségeket visz a politikába, akik kizárólag a saját lelkiismeretük alapján döntenek, mégis aláíratott velük egy kijelentést, amelyben ígéretet tesznek arra, hogy nem szavaznak saját kormányuk ellen. Nem ellentmondás ez? 

Nem. Egyrészt azt gondolom, hogy ha részesei leszünk a kormánykoalíciónak, az nem fog a mi meggyőződésünkkel ellentétes döntéseket hozni, hiszen a kormánynak testületileg kell határoznia. Az említett kijelentést azért tartottam fontosnak aláíratni a jelöltjeinkkel, hogy az embereket biztosítsam afelől, mi nem fogjuk megbuktatni a kormányunkat. Az utóbbi tíz évben ugyanis a jelenlegi parlamenti pártok közül négy ezt tette. 2006-ban a KDH, 2012-ben pedig az SaS, a Híd és igen, mi, az OĽaNO is saját kormányunk ellen szavaztunk. (2011-ben a Radičovákormányt megbuktató szavazáson az SaS képviselőinek többsége és három OKS-es képviselő nem szavazott, ez vezetett a kormány bukásához – a szerk megj.) 

Ezzel most tehát nyilvánosan beismeri, hogy megbuktatta a Radičová-kormányt? 

Igen, 2006-ban azon a bizonyos összevont szavazáson (az eurósánc elfogadását összekötötték a bizalmi szavazással – a szerk. megj.) az OĽaNO képviselői nem szavaztak. Ezt utólag úgy értelmezik, hogy hozzájárultunk a kormány megbuktatásához. 

Ma másként szavazna? 

A szavazást akkor nem mi döntöttük el, és nem is a Híd képviselői. A valódi döntés az SaS kezében volt. 

Ennek ellenére, ha ma újra kellene döntenie, ugyanúgy cselekedne? 

Ha ma ugyanebben a helyzetben lennék, megpróbálnék nagyobb nyomást gyakorolni Richard Sulíkra. Ugyanis akkor az összes párt abban bízott, hogy az SaS az utolsó pillanatban meggondolja magát, s végül mégis megszavazza az eurósáncot. Ez nem történt meg, s tudjuk, mi lett a következménye. 

Sajnálja, hogy a Radičová-kormány idő előtt megbukott? 

Természetesen, s elsősorban magát Iveta Radičovát sajnálom, aki nem ezt érdemelte. Az a legszomorúbb, hogy így önként és dalolva tolvajoknak adtuk át az országot, s most gond megszabadulni tőlük. 1998-hoz hasonlóan ma újra a szlovákiai magyarok menthetnek meg minket. 

Hogyhogy? 

A menekülthullámra felkapaszkodva a Smer és az SNS ma olyan pozícióba került, hogy reális a veszélye annak, hogy közösen alkotmányos többséget érjenek el a választásokon. Akkor aztán bármit megtehetnek, s akár a következő húsz évre is bebetonozhatják magukat a hatalomba. Ezért azt mondom, hogy ma, úgy mint 1998-ban, amikor Mečiart kellett megbuktatni, újra a magyar szavazók dönthetik el a választásokat.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"217157","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"330","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Hogyan? 

Elsősorban úgy, hogy elmennek szavazni, s én személy szerint a helyükben az MKP-t támogatnám. 

Miért? 

Azért, mert az MKP esetében néhány szavazat dönthet arról, hogy a párt bejut-e a törvényhozásba. A Híd bejutását szerintem biztosra vehetjük. Az MKP esetében eljutott hozzám, hogy lemondtak az autonómiapolitikájukról, ehelyett azt hangsúlyozzák, hogy az emberek a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Ez ellen szerintem egy árvai vagy kiszucai embernek sem lehet semmi kifogása, s egyben elfogadható partnerré teszi az MKP-t a többi párt számára. 

Az autonómiával miért volt gond? Az több európai országban is létezik. 

A területi autonómia volt a problematikus. A kulturális autonómia, amikor egy kisebbség számarányának megfelelően részesül a kultúrára szánt pénzből, s annak elosztásáról maga dönt, szerintem jó és igazságos megoldás, s egy leendő kormánykoalíció részeseként nagyon szívesen támogatnék ilyesmit Bugár Bélával vagy akár Berényi Józseffel együtt. Nem lehet célunk, hogy asszimiláljunk vagy egyenesen kiűzzünk ebből az országból olyanokat, akik évszázadok óta itt élnek. Én személy szerint még egy olyan gesztust is megtennék a szlovákiai magyarok irányában, hogy bevezetném a közszolgálati televízióban, hogy egy időben a szlovák nyelvű híradóval sugározzanak az STV 2-esen fél órás magyar hírműsort is. Visszatérve a témához, örülnék neki, ha mindkét magyar párt bejutna a parlamentbe – a Hídnál ez biztosnak látszik –, s a következő választási időszak összehozná őket. Az ugyanis egy kicsit szégyen, hogy a politikai vezetők ellentétei miatt két párt van, amely ugyanazt a kisebbséget képviseli. 

Azt mondta, ha a Smer az SNS-szel alkotmányos többséget szerez, megeshet, hogy húsz évig nem fogunk tudni megszabadulni tőlük. Kifejtené ezt? 

Egy dolog az, amit már megtapasztaltunk: miként bánt a Smer és az SNS a közpénzekkel és a hazai magyarokkal. A másik dolog az az óriási politikai kockázat, amely az említett két párt győzelme esetén fennáll. Nyilvános titok ugyanis, hogy Robert Fico a választások után vissza akar vonulni, és a kormányzást a smeres második vonalra hagyja. Ez biztosan hoz majd egy 8–10%-nyi preferenciaesést a pártnak, amivel Fico is számol. Ezért óriási lesz a kísértés, hogy a választási rendszer módosításával bebetonozza pártját. Simán megteheti, mert Szlovákiában a választási szabályok csak egyszerű törvényben vannak rögzítve, tehát még csak alkotmányos többségre se lesz szüksége. Ráadásul azt látja, mind Magyarország, mind Lengyelország esetében, ahol a győztes pártok úgymond privatizálták a hatalmat, hogy az EU ugyan dohog egy kicsit, de gyakorlatilag semmit sem tesz a kormányok ellen. Ebben a helyzetben Fico is azt mondhatja magának: többséget szereztem, ezt én is megtehetem. S akkor akár az is megtörténhet, hogy a szlovák választási törvénybe a görögországi minta alapján bekerül, hogy a győztes párt kap pluszba ötven mandátumot. Ilyen esetben a Smer akár 20–30 évre előre bebiztosíthatja az uralmát, s már nem szabadulunk tőlük.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"217158","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"295","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
S ha ez megtörténne, az ön szerint mit jelentene? 

Leegyszerűsítve azt, hogy nem élnének itt fiatalok, olyan élhetetlenné válna az ország. Itt maradnának az idősek és mi, a szülők generációja, de a fiatalok tömegesen menekülnének Németországba, Angliába, azaz olyan országokba, ahol normálisan lehet élni. Szlovákia drámai demográfiai krízisben van, húsz éve kevés gyerek születik, s hamarosan egy nagyon erős nemzedék vonul nyugdíjba, amire az államnak nem lesz pénze, hacsak nem emelik radikálisan az adókat. S egy ilyen helyzetben Robert Fico nyolc év alatt 24 milliárd eurónyi adóssággal terhelte meg az országot. Ez azonos azzal, ami az államkasszába öt év alatt az áfából befolyik. Ez egy hihetetlen összeg, amit egyelőre nem érzünk, mert vígan vesszük fel az újabb és újabb kölcsönöket. Ám ha ezek a tolvajok további tíz-húsz évig fognak itt garázdálkodni, s mondjuk lenyúlnak további 15 milliárd eurót, amit a következő négy évben kellene kapnunk az EU-s alapokból, többek közt elbúcsúzhatunk a déli gyorsforgalmi úttól is, mert egyszerűen nem lesz rá pénz. Ezért megismétlem, amit már többször mondtam: a szlovákiai magyarok kezében van a döntés. Ha a hazai magyarok összezárják soraikat, és eljönnek az urnákhoz, megszabadulhatunk ettől a rablóbandától. Persze, a szlovák szavazókra is apellálni fogok, hogy ne maradjanak távol, s juttassák be mondjuk az SaS-t, mert együtt esélyünk van legyőzni Ficót és az SNS-t. Látja, nem is arra buzdítom az embereket, hogy ránk szavazzanak, bár természetesen annak örülnék a legjobban. De itt most arról van szó, hogy az ellenzék szerezze meg a lehető legtöbb szavazatot, mert csak így tudjuk megállítani Ficót. 

Pártja a Daniel Lipšic vezette NOVA-val egy szubjektumként indul a választásokon. Eredetileg koalícióban gondolkodtak, mely esetben 7%-ot kellett volna szerezniük a bejutáshoz. Ennek kapcsán novemberben még azt mondta: „ha nem akad 7%-nyi választó, akik nem akarnak tolvajokat a politikában, akkor nincs értelme az egésznek. Gyávaság lenne lejjebb tenni a lécet.” Végül mégis ezt tették. Miért? 

Amikor ezt kijelentettem, még nem tudtam, milyen hatása lesz a Smer menekültellenes kampányának. Ma azt látjuk, hogy ez 6–8%kal erősítette a kormánypárt pozícióját, s ott tartunk, hogy reális a veszélye annak, hogy a tolvaj és a szlovákiai magyarokat gyűlölő Smer és SNS alkotmányos többséget szereznek. Mindent meg kell tennünk, hogy ezt megakadályozzuk. Ezért indultunk egy mozgalomként, de egyben azt is megígértük, hogy ha nem érjük el a 7%-ot, se én, se Daniel Lipšic nem vesszük át a mandátumunkat. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_small","fid":"216219","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"150","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"202"}}]]

MÉG TÖBB VÁLASZTÁSI INTERJÚT SZERETNE?

Bugár Béla szerint a Smer nem változik meg. Lehet akkor velük kormányozni? Válaszok itt. 

Berényi József szerint az MKP nélkül nincs kormányváltás. De hogyan akarnak bejutni a parlamentbe? Részletek itt. 

Senkire se csapjuk rá az ajtót – mondja Radoslav Procházka. A Smerre sem? Válaszok itt. 

A Csemadok az MKP oldalán áll – vallja Bárdos Gyula, a szervezet elnöke, az MKP jelöltje. Részletek itt. 

A választások után az MKP-val is együttműködünk – mondja Solymos László, a Híd alelnöke. 

HA ELEGE VAN AZ INTERJÚKBÓL, TÖLTSE KI VÁLASZTÁSI KVÍZÜNKET, MIELŐTT ELMEGY SZAVAZNI! 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?