Közélet

Mától újra nyitnak az éttermek teraszai

Pozsony | Mától kinyithatnak az éttermek teraszai és az edzőtermek, igaz, csak szigorú higiéniai előírások betartásával, miközben a védőoltás első dózisával beoltottak száma már meghaladta az egymilliót.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2021. április 26. 07:00

koronavírus terasz
- TASR/AP-felvétel

Bár az ország továbbra is a Covid-automata bordó fázisában van, a kormány úgy döntött, előbbre hoz bizonyos enyhítéseket. Az éttermek teraszai és az edzőtermek csak a piros fázisban nyithatnának újra, de a szakértőkkel való egyeztetés után a kabinet végül lazított az intézkedéseken. A piros fázisba várhatóan a jövő héten lépünk át, de ehhez az kell, hogy a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb mutatók jól alakuljanak. Erre megvan az esély. A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban ugyanis – az egy héttel korábbi 2 ezerrel szemben – már csak 1578 személyt kezelnek kórházban, a szombaton elvégzett 30,6 ezer PCR-tesztből pedig már csak 435 mutatott pozitív eredményt. Az igazán jó hír azonban, hogy a koronavírus első dózisával beoltottak száma meghaladta az egymilliót, szombat estére a számuk elérte az 1,013 milliót, és a második dózist is több mint 416 ezren kapták meg.

A teraszok nyitására a magyarlakta városokban is készülnek. A Komáromi Városi Hivatal a nyitással kapcsolatban a közösségi oldalán jelezte, hogy a belvárosban dolgoznak a hiányzó térkövek pótlásán, a belvárosban a nagyobb méretű kukákat kisebbekre cserélik, és új kerékpártartókat helyeztek ki. „A teraszokért a vállalkozásoknak továbbra sem kell fizetniük” – áll a város közösségi oldalán.

    - TASR/AP-felvétel

A vendéglősök csakis akkor nyithatják meg a teraszt, ha annak legalább két oldala nyitott, és az asztalok között is kétméteres távolságot kell hagyni. A Covid-automata értelmében a belépéshez szükség lesz egy 7 napnál nem régebbi negatív teszteredményre. A szájmaszk viselése kötelező, csakis addig lehet levenni, amíg a vendégek fogyasztanak. Ha befejezték az étkezést, újra fel kell venni, még beszélgetés közben is, hiszen a járványügyi szakértők szerint ilyenkor gyorsan terjed a vírus. A belépéskor a tulajdonosoknak be kell biztosítaniuk a szappant vagy a kézfertőtlenítőt, és a vendégek távozása után is fertőtleníteni kell az asztalt.

Ján Mikas országos tiszti főorvos elismerte, hogy az éttermekre vonatkozó előírások betartását nehéz ellenőrizni, így ezeket inkább egyfajta önellenőrző mechanizmusként kell felfogni. Emiatt már nem próbálkoznak azzal az előírással sem, hogy egy asztalnál csak közös háztartásban élők ülhessenek.

Túl magas adó

Az étterem-tulajdonosokat tömörítő szakmai szervezet a nyitással kapcsolatban egyelőre óvatosan nyilatkozik. „Az éttermek több mint 40 százalékának nincs lehetősége arra, hogy megnyissa a teraszt, ráadásul, akiknek erre van is lehetősége, a teraszokkal kapcsolatban hozott szabályok miatt ezt ők is csak akkor tehetik meg, ha jó idő lesz” – állítja Marek Harbuľák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének (AHRS) a főtitkára. A szakma képviselői szerint az ágazaton sokat segítene, ha csökkentenék a szolgáltatásaikra rakódó áfát. „Szlovákiában az éttermi szolgáltatások áfája 20 százalékos, vagyis 2–4-szer akkora, mint a szomszédos országokban” – tette hozzá Vladimír Machalík, a Szlovákiai Sör- és Malátagyártók Szövetségének (SZVPS) az ügyvezető igazgatója. A pénzügyminisztérium csak egy szűkszavú nyilatkozatban reagált a szakmai szervezet panaszaira. „Egyelőre korai lenne bármit is mondani ezzel kapcsolatban. Ha eljön az ideje, tájékoztatunk az ügyben” – áll a szaktárca nyilatkozatában.

Nyitnak az edzőtermek

Az edzőtermek ugyancsak szigorú előírások mellett működhetnek: egy látogatóra legalább 15 négyzetméternyi szabad helyet kell hagyni, és egyszerre legfeljebb csak hatan tartózkodhatnak a teremben (tehát ha az edzőterem belterülete nagyobb, mint 90 négyzetméter, akkor is csak hatan lehetnek bent). A belépéshez itt is szükség lesz tesztre, és a tulajdonosoknak be kell biztosítani az alapvető higiéniai eszközöket, mint például a szappan és a kéztörlő. Az állandó szellőztetés és a folyamatos fertőtlenítés is kötelező.

Kik járhatnak iskolába?

A Covid-automata regionális járványtérképének a változásaira is oda kell figyelni, hiszen ettől függ az iskolák újranyitása és a munkába járáshoz szükséges teszteredmény is. A jó hír, hogy továbbra sincs fekete járás, ellenben a rózsaszín járások száma növekszik.

A bordó járásokban az óvodások, az alsó tagozatosok, a nyolcadikosok és a kilencedikesek, valamint a középiskolák végzősei térhetnek vissza a helyszíni oktatáshoz. A többi évfolyamban legfeljebb 5-ös csoportokban taníthatják a diákokat, és ide főleg azokat várják, akik a nehéz szociális helyzetük miatt nem tudnak csatlakozni a távoktatáshoz. Az egészségügyi szakközépiskolákra és a speciális iskolákra ez nem vonatkozik, ők teljesen kinyithatnak. A művészeti iskolákban és a nyelviskolákban csak az individuális oktatást engedélyezik. A piros járásokban az előbb felsoroltak érvényesek, azzal a kivétellel, hogy már nemcsak a nyolcadikosok és a kilencedikesek térhetnek vissza a helyszíni oktatáshoz, hanem a teljes felső tagozat is. Vagyis tulajdonképpen az általános iskolák teljesen kinyitnak, a középiskolák nem. A rózsaszín járásokban, ahol a járványhelyzet a legkedvezőbb, már visszatérhetnek a középiskolások is, így tulajdonképpen már minden diák járhat iskolába (kivéve az egyetemi hallgatókat, őket csak korlátozott számban engedik vissza).

Maszk és tesztelés

Az óvodákban nem kötelező a maszkviselés, bár a járványügyi szakértők erősen ajánlják. Az általános iskolákban és a középiskolákban kell maszk, de elég az egyszerű szájmaszk is, nincs szükség FFP2-es védőeszközre. A 10 év alatti diákoknak nem kell teszt, 10 év fölött viszont már szükség lesz egy negatív tanúsítványra. Emellett legalább az egyik szülőnek is kell egy 7 napnál nem régebbi negatív teszteredmény. Ezek lehetnek PCR- és antigéntesztek, illetve bizonyos iskolákban végeznek gargalizálós teszteket is, de a beszerzésük nem volt kötelező, így az iskolákon múlik, hogy biztosították-e, vagy sem. Ha az óvintézkedések ellenére is felbukkan egy fertőzött az iskolában, akkor először azt az osztályt izolálják, amelybe a diák jár. Ha a fertőzés tovább terjed, akkor a járványveszélyre való tekintettel újra bezárhatják az intézményt.

Az újranyitás kötelező, tehát már nem dönthetnek róla szabadon az üzemeltetők, hogy szeretnének-e nyitni, vagy sem. Ha a szülők nem merik visszaengedni a diákot az iskolába, öt egymást követő napon keresztül tarthatják otthon szülői igazolással, ezután legalább egy napig be kell küldeni. A döntésről mindenképpen tájékoztatni kell az iskolát, és érdemes tájékozódni az egyéb lehetőségekről is. Mivel a diák újra iskolaköteles lesz, a szülők így már nem is lesznek jogosultak a járványügyi ápolási díjra (pandemická OČR).

Ami a munkába járáshoz szükséges teszteredményeket illeti, továbbra is érvényes, hogy a bordó járásokban 7, a piros járásokban 14, a rózsaszín járásokban pedig 21 napos teszteredményt kérhetnek.

A járások besorolása mától

  • Bordó járások: Báni, Nagybiccsei, Csacai, Alsókubini, Illavai, Kiszucaújhelyi, Lőcsei, Losonci, Turócszentmártoni, Miavai, Vágújhelyi, Poltári, Poprádi, Vágbesztercei, Puhói, Nagyrőcei, Szenicei, Szinnai, Ólublói, Trencséni, Stubnyafürdői, Turdossini.
  • Piros járások: Besztercebányai, Selmecbányai, Bártfai, Pozsonyi (I–V.), Breznóbányai, Gyetvai, Dunaszerdahelyi, Galántai, Gölnicbányai, Galgóci, Homonnai, Késmárki, Komáromi, Kassai (I–IV.), Kassa-környéki, Korponai, Lévai, Liptószentmiklósi, Malackai, Mezőlaborci, Nagymihályi, Námesztói, Simonyi, Bazini, Pöstyéni, Eperjesi, Privigyei, Rimaszombati, Rozsnyói, Rózsahegyi, Kisszebeni, Vágsellyei, Szenci, Szakolcai, Iglói, Sztropkói, Felsővízközi, Tőketerebesi, Nagyszombati, Nagykürtösi, Varannói, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zsolnai, Zólyomi.
  • Rózsaszín járások: Nyitrai, Érsekújvári, Szobránci, Nagytapolcsányi, Aranyosmaróti.

(nar, Denník N, mi)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bolt

Kérdések és válaszok a következő hetek járványügyi óvintézkedéseiről

havazás

2013 óta nem látott havazásra kell számítani Pozsonyban

karácsony

Nem engedélyezik a családi látogatásokat karácsonykor

kobor

Ennyi híresség talán még sosem halt meg egy év alatt, mint 2021-ben

gyilkosság
18+

Lefejezte terhes nővérét a tinédzser fiú, mert a család akarata ellenére házasodott

rendőrség

Videó: Épp az ablakon menekültek a Mikulás-napi betörők, mikor elcsípték őket a rendőrök

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.